Szívdobbanás: Kellemetlen meglepetés

Camille

Döbbenten néztem a tesztet a börtön mosdójában. Nem akartam elhinni, hogy tényleg terhes vagyok. Még sosem fordult meg komolyabban a fejemben hogy valaha is anya leszek. Pláne, hogy ilyen hamar. Erre tessék. Beparáztam, de most komolyan ki nem tenné a helyemben??
De nem dughatom a fejem a seggembe, igen is nagylánynak kell lennem, talán ezt a mondatomat majd később még jó lesz átrágni. Muszály lesz lépnem valamit. 

Ekkor eszembe jut Daemon. Vajon mit fog szólni. Minél hamarabb beszélnem kell vele, személyesen. Mert ha elájul legalább lesz aki alátol egy széket. Nem igaz??

Kilépek az ajtón és Alex mellkasába ütközök. 

-Na mi a helyzet?? Hogy vagy?

-Terhes vagyok. - jelentem ki, a hangom nem remeg annyira, mint gondoltam. A hangom arról árulkodik, hogy már teljesen feldolgoztam a dolgot pedig nagyon nem. 

-Akkor rendelem a repülő jegyeket. - veszi elő a telefonját, miközben megrázza a fejét.

-Köszönöm. - megsimogatom a vállát, köszönetképpen. Már most túl jól ismer.

-Nagybácsi leszek. - vigyorog, mint a vadalma. megrázom a fejem, de hirtelen boldogság lesz úrrá rajtam . Remélem Daemon is annyira fog neki örülni, mint Alex.
Vállba öklözöm Alexet, mire elveszi a telefont a fülétől és rám néz.
-Mi van ?? - méreget, mintha egy bombát dugtam volna az imént a fazsebébe.
-Én meg anya leszek. - nézek rá félénken. Bólint.
-Korai. - jelenti ki kis tétovázás után.
-Te mit tennél ha terhes lennél?? - kérdezem.
-Pont azért van nálam a nemi szervek másik változata, hogy ezen ne kelljen gondolkodnom. - felemelt kézzel hárítja a kérdésemet. Összeszorított szemekkel nézek rá.

-Ne legyél már morci anyuci!! - ezzel a lendülettel magához szorít, amitől a tüdőmből kiszökik a levegő.   

Daemon

-Komolyan kiverted a fogát?? Nem tudom elhinni, hogy bevittek.
-Rosszkor volt rossz helyen. Erre ennyit tudok mondani.
-Nem értem, hogy mit gondoltál. Bajod is eshetett volna. - kezdem aggódva, de titokban büszke vagyok a tigrisemre.
-Nem kell aggódnod miattam, nem vagyok vajból. - próbál meg nyugtatni, kevés sikerrel.
-Ó dehogy nem. A kezeim alatt nagyon is vajból vagy szívem.  - muszáj lesz ezt a beszélgetést más irányba terelnem, nem akarok túl atyáskodónak tűnni vagy valami ilyesmi. Meg a másik az, hogy már nagyon hiányzik az érintése és minden más is, ami a köldöke alatt van .
-Lehet benne valami. - kacérkodik. Ha így folytatjuk nem bírok majd magammal és nagyjából tíz percre itt kell hagynom az irodámat.
 -Mikor láthatlak?? - kérdezem reménykedve. Most már biztos. Maszturbálni fogok, durván, amint letesszük.
-Holnap vagy holnap után. - hallom  hangján, hogy mosolyog.
-Legyen inkább a holnap. - bár még lenne mit előkészítenem, mivel lehet, hogy megkérem a kezét.
Sokat töprengtem rajta az elmúlt napokban és végül sikerült meghoznom a döntést. Próba cseresznye, utána pedig övé a döntés. És mi van, hogyha nemet mond?? Végem lenne. Nem erre még gondolni sem akarok. Igent fog mondani és kész.

-Oké rendben. Viszont majd beszélni szeretnék veled.
Ekkor villant fel az a bizonyos kis piros lámpa az agyamban ami többnyire arra figyelmeztet, hogy valami gáz van. Ilyenkor gyorsan végig pörgetem azokat a dolgokat amiket elbaszhattam. Nem találok semmit.
-Ez nem hangzik valami biztatóan. - nyögöm ki végül.
-Semmi pánik. - ezzel sem nyugtatott meg. -Na megyek pakolnom kell. Szia édes.
-Szia Cam. - mondom.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek. - válaszlom, majd leteszem a telefont. Eléggé megkavarta az agyamat ez a beszélgetés. De lényeg a lényeg, hogy holnap újra láthatom. Ideje lenne elkezdenem szervezni a leánykérést. A telefonomat le sem teszem tudom is kit fogok felhívni.

Két órával később már mindent lebeszéltem a megfelelő emberekkel. Amikor holnap telefonálok megteszik amit kértem.Isteni érzés valakinek lenni.
Ideje eltennem magam holnapra, sikeresen felkelek a székemből amikor kinyílik az ajtó és Elizabeth szambázik be rajta fedetlen keblekkel és köldökig húzott ceruzaszoknyával.
-Hát te??-kérdezem gyanakodva,amikor ez a nő bejön hozzám annak többnyire az a vége, hogy megpróbálja elérni ,hogy megdugjam. De nincs kedvem, több okból sem. Egy szeretem Camillet és nem akarom megcsalni. Kettő, nem szeretném, hogy leszáradjon a farkam.
-Arra gondoltam...- kezdi és egy apró karmozdulattal becsukja az ajtót maga mögött.
-Ez nem fog menni... de ezt már mondtam.
-Tudom, hogy kívánsz... - dorombolja, miközben egyre közelebb jön. Én pedig a két kezemet a vállaira teszem és próbálom távolabb tolni.

-Nem vagy az estem. - válaszolom.
-Hazudsz. - próbál még közelebb jönni. Na jó ideje taktikát váltani.
-Bocsi, de nem kefélek olyannal aki az apámnak is megvolt. - vonok vállat.
-Amiatt a kis kurva miatt?? - kérdezi indulatosan, vagy inkább hisztisen nem tudom, ennyire még nem tanulmányoztam a női hisztik fajtáját.
-Ne merj ilyet mondani Camillere!! - mindennek van határa. -Kifelé!!
-Velem nem szoktak így bánni. - panaszkodik, engem ez persze teljesen hidegen hagy. Nem szép dolog ez egy férfitól. De szerintem egy igazi férfi nem tárgyal ribancokkal. 
-Vigasztalásra nem képeztek ki. - mondom fapofával.
-Tapló. - ez az utolsó szava hozzám mielőtt kisétált és becsapta az ajtót. Elég durva, hogy mennyit fejlődtem az elmúlt néhány hónap alatt. Korábban huszonkétféleképpen tettem volna magamévá ezt a nőt az asztalon, nem törődve az esetleges következményekkel.
Talán elérkezett az idő és tényleg felnőttem. Anyám büszke lenne rám.

Holnap minden megváltozik csak az a kérdés, hogy hogyan. Jobb vagy rosszabb lesz. És mi lesz ha nem vagyunk erre felkészülve?? Elkapkodhatom a dolgot akkor is ha nagyon szeretem??? Miért ilyen pokoli nehéz a szerelem.
Ekkor esett le véglegesen, ha a gyűrűk hatására korábban nem is. Életemben először szerelmes vagyok.  
   
    

Szívdobbanás : Tettek és következmények

Daemon

Ingeket dobálok be egy bőrönd be, meghatározatlan sorrendben. Nem szívesen vallom be még magamnak sem , de aggódom apámért. Bármennyire is ellene voltam és hibáztattam azért ,hogy elhagyott minket, az utóbbi időben próbált apaként viselkedni. Nem mondom azt ,hogy sikerült is neki, de legalább próbálta.

A múltkori Rebecca féle vacsora eléggé félre sikerült. Szarul esett ,hogy azt a némbert védte és nem engem.
De az elmúlt időszakért hálával tartozom neki. Bár a pénzen kívül nem sok mindent kaptam tőle.
-Hogy vagy ?? -hallom Cami hangját a hátam mögül. Megfordulok és tényleg ott áll a küszöbön, karba font kézzel és szánakozó arccal.
-Meg vagyok. -vonok vállat.
-Daemon ennél azért jobban ismerlek.
-Nem tudom mit mondjak Cami. Sokk-ként ért Rebecca hívása. Erősen gondolkoztam rajta ,hogy el sem megyek. Mivel apám sem ért rá amikor valami idióta miatt kórházba kerültem.

-Viszont csomagolsz. Ebből pedig arra tudok következtetni ,hogy elutazol.
-Nem leszek olyan, mint ő. Inkább magamnak ,mintsem neki akarok ezzel bizonyítani.
Közelebb lép, egészen hozzám simul. Karjait a nyakam köré csúsztatja és magához ölel. Ebben nincs semmi erotikus csupán egy baráti ölelésnek nevezném. Viszont rettentően jól esik ez a gesztus.

-Nagyon vigyázz magadra. -megszorítom egy kicsit.
-Vigyázok, de csak ha te is. -aprót bólint.
-Siess haza. -végig simít az arcomon, hallom ,hogy szipog. Nedvesség csillog a szeme alatt.
Nagyot sóhajtok, utána akarok menni, de nem teszem. Tudom ,hogy az iskola miatt nem jönne velem. Meg hát nem lesz egyedül hiszen itt van Alex.
Nem lehet probléma azon kívül ,hogy hiányozni fog. 

Két óra múlva 

Egy kényelmes repülőgépen ülök úton Svájc felé. Bánt ,hogy Camit otthon kellett hagynom, de megfogadtam ,hogy amint tudok ismét otthon leszek. Nehezebb volt eljönnöm ,mint gondoltam volna.
Remélem minden rendben lesz külhonban és hamar hazarepülhetek. 

Egy baromi hosszú repülőút múlva 

Elzsibbadt a seggem, hiába a bőrülés meg a sok cicoma. Semmit sem ért.
De most már legalább a kórházban vagyok. A kis szőke nővérke felküldött az emeletre, ahol meg is találtam az apámat. Mondjuk nem volt nehéz ugyanis az ajtó előtt Rebecca ült és SMS-ezett persze tökéletes külsővel. Le sem tagadhatná ,hogy apám miatt aggódik. Az apám ennél jobbat érdemelne, talán ezért vagyok most itt.

-Daemon!? -néz fel rám Rebecca, arcán teljes döbbenettel. - Eljöttél.
-Nem miattad. - nézek rá neheztelőn.
-Értem.
-Hogy van?
-Még nem tért magához. Az orvosok szerint belsővérzése van. Elesett és beverte a fejét.
-Istenem.
-Valószínűleg maradandó károsodást szenvedett. -rázza meg a fejét. 
-Mr. Agenta? -egy idős, őszeshajú úr szólít meg. Végre egy szakember.
-Én vagyok.

-Az édes apja állapota már nem romlik. Fel fog épülni. Pontos diagnózis majd csak
akkor tudok mondani amikor magához tér. 

-A napokban erre van kilátás?? -kérdezem félreérthetetlen reménnyel a hangomban. 

-Reméljük a legjobbakat. - bólint a férfi és halványan elmosolyodik. -Ne aggódjon uram. Az apja rendben lesz. 

-Köszönöm Doktor. - kedvesen és némi együttérzéssel megveregeti a vállam mielőtt kimegy. Az együttérzés ezek szerint még mindig jelen van ebben a förtelmes világban. Jó tudni. 

-Rebecca magunkra hagynál minket apámmal. - kérem ,de nem nézek rá. 

-Ahogy akarod. - szinte látom magam előtt ahogy megvonja a selyembe bújtatott vállát majd csípőriszálás közepette távozik.

Most, hogy majdnem egyedül maradtam, nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Körbesétálok a kórházi ágy mellett. Találok egy sima, támla nélküli széket, nem tűnik túl stabilnak, de ha hanyatt esés közben szétreped a fejem legalább a megfelelő helyen vagyok ahhoz, hogy összestoppoljanak. Na jó ez egy picit morbid volt, belátom. 

Nem tudom ilyenkor mit szoktak tenni az emberek, ha látogatásuk tárgya nincs az eszméleténél. Valami zavaros tévé műsorból az rémlik, hogy beszélni szoktak az ágyban fekvőhöz, aki emiatt csak úgy magához tér. Annyira logikus. 

De jobb dolgom nincs és ötletem sem úgyhogy : 

-Szóval itt vagyok apa. Gőzöm sincs, hogy mit mondhatnék. Elég sokat utaztam azért, hogy megkérdezzem tőled, hogy hogy vagy. Úgyhogy lehetne szó róla, hogy beszéljünk??? 

Persze nem történt semmi. Ő továbbra is mélyen alszik. Valószínűleg ki kellene inkább akadnom, hogy nem ébred fel, vagy pityeregni miközben a kezét szorongatom, de a doki azt mondta, hogy rendben lesz. Nagyot sóhajtok.

-Tudom, hogy hallasz. Sajnálom amiért tönkre tettem a vacsorát.Nem igyekeztem eléggé, hogy megértsem a feleséged és persze téged. Tudom, hogy igyekeztél, de nem voltam vevő rá. Bocsáss meg. - bármilyen durván hangzik is, ezt mind komolyan gondolom. 

-Te bocsáss meg nekem fiam..... - csupán ekkor tűnik fel ,hogy apám szeme nyitva van, bár éppen hogy csak.  

-Apám...... - elakad a lélegzetem. Ez a tévés baromság tényleg bevált. Egy rekedt, halk kuncogást hallok. Sosem hallottam még őt nevetni.

-Sosem hívtál még apának.... De jobban esik, mint valaha sejteni mertem. A lelkiismeretem gyötör mióta elhagytalak téged. Egy nap mikor már nem bírtam tovább visszamentem. Beszélni akartam anyáddal rólad. Akkor jöttem rá, hogy az életed része akarok lenni, de már késő volt. Amikor beállítottam anyád új pasia elhajtott, anyád pedig nem próbált tenni ez ellen. Még háromszor visszamentem, de csupán a harmadik alkalommal láttam meg, hogy anyád miért áll ki amellett a barom mellett. Mert várandós volt tőle.

-Aztán az a szemét kicsinálta. - ökölbe szorult a kezem, de aztán megéreztem rajta apám kezét. 

-Tudom. Erre is későn jöttem rá. Ez az én keresztem. 

-Mi történt?? - kérdezem, elhúzom a kezem és az ölemben összekulcsolom. 

-Hosszú történet. 

-Én nagyon ráérek. -fonom karba a kezem. 

-De előtte kérnem kell valamit. - a tekintetéből azt szűröm le, hogy nem arra fog kérni, hogy hozzak neki egy pohár vizet. 

-Hallgatlak. - nézek rá óvatosan. 

-Legyél a társam. Már nem bízom senkiben. 

-Na vár egy kicsit. Arra kérsz, hogy dolgozzak neked??? 

-Igen. Szükségem van valakire, akiben bízhatok, különben vége a cégnek. 

-Várom a történetet. 

Három nappal korábban    

Matthew

Tuti, hogy ide tettem azt a nyamvadt könyvelést. Itt kell lennie valahol egy mappában. Pontosan azért raktam valami biztos helyre, nehogy Rebecca megtalálja és eltüntesse. A kimutatás azt bizonyította, hogy a feleségem, a nő akit ismerek és szeretek képes meglopni engem és a cégemet több millióval. 

Kellett nekem felvenni. 

-Drágám itt vagy?? - megint azt a mézes mázas hangot használja, mint amikor akar valamit. Nekidőlök az íróasztalomnak és várom az álszent nőszemélyt. Aki be is masírozik. 

-Mit akarsz?? - próbálom félvállról venni a dolgot amit éppen az imént tudtam meg. 

-Jajj szívem, láttam egy gyönyörű fehérneműt az egyik magazinban és arra gondoltam, hogy mivel közeleg a szülinapom.... 

-Ezt be se fejezd. Nem érdemled meg. 

-Várj..... Miért??? -az arcára kiülő meglepetés örömmel tölt el. 

-Átnéztem a könyvelést Szívem, elég sok hiányzik a számláról nem gondolod?? 

-Szerintem azzal a könyveléssel minden rendben van. - most meg felvette a duzzogó feleség szerepet. Kezd nagyon az idegeimre menni vele. Egyre csak Daemon korábbi szavai járnak a fejemben:

Hogy kezdhettél ki egy ilyen álnok perszónával. Nem veszed észre, hogy úgy ver át ahogy tud. Nem lepne meg ha csak a pénzedre menne. 

A fiamnak igaza volt. Brutális hibát követtem el. 

-Végeztem veled Rebecca. Elakarok válni. - szikla szilárdnak kell lennem, nem fog meghatni. 

-Ezt nem mondhatod komolyan!! - sikítozni kezd. 

-De nagyon is komolyan gondoltam. Nincs szükségem egy pénzéhes libára. - lehet, hogy ebben az őszinte megnyilvánulásban szerepet játszott az is, hogy legurult egy két feles. De, attól még igaz. 

-Ki beszélte tele a fejed??? Hm?? Az a semmirekellő fiad??? 

-Ne merj a fiamról így beszélni!!! 

-A múltkor még engem védtél!! Mi történt veled?? Megártott az alkohol?? 

-Na figyelj, a lányunkat továbbra is támogatni fogom, mert ez apai kötelességem, de veled nem vagyok hajlandó tovább egy fedél alatt élni. Tudtam, hogy fűvel fával megcsaltál, de szemet hunytam fölötte. De undorodom tőled. Ezért nem értem hozzád már évek óta. Miattad hagytam el az egyetlen fiamat. 

Könny csordul a szeméből, szipogni kezd. 

-Már nincs miért sírnod Rebecca. Már régen nincs. - felemeli a kezét, hogy pofon vágjon, de elkapom és megállítom. 

- Ezzel nem mész semmire. A cégben mostantól a fiam a jobb kezem. Ki vagy rúgva. - ekkor hirtelen balra mozdul és felkap egy vázát. Nem sikerül félbeszakítanom a mozdulatot. Érzem ahogy a kemény tárgy a fejemnek csapódik. A fájdalom miatt csillagokat látok, majd elsötétül a világ és csak annyit érzek, hogy zuhanok.

Szívdobbanás : Távolság

Daemon 

Talán csak egy álom volt, hogy az apám megkért, hogy legyek a társa. Ekkora baromságot. Miért pont én?? Mit fogok mondani Camillenek.
Ezt a félelmemet apám felé is kinyilatkoztattam. Csupán egy hónapig kell Svájcban maradnom amíg felépül. Ez is jobb, mint a semmi. Már csak el kell mondanom Camillenek. 

-Cami sajnos ez a helyzet. - bánatos hangja hallatán összeszorul a szívem.
-Amint lehet jössz ugye???
-Hát persze. Megígérem... - mosolyognom kell. -Veled minden rendben van??
-Na ná. Éppen a kádban vagyok. - na jó erre nem számítottam. Ha a kádban van akkor az azt jelenti, hogy...
-Meztelen vagy?? - bámulok a készülékre tátott szájjal.
-Aha. - ez egy olyan "Benne lennél egy kis hancurban bébi" "Aha" . Ez kiveri nálam a biztosítékot. Rohadt meleg lett hirtelen és szorít a ruhám.

-Beszéljünk másról. Oké??
-Ó. Bocsi pedig azt hittem a szex az egyik kedvenc témád. - innen hallom ahogy beharapja a száját.
-Az bizony, főleg ha veled kapcsolatos szerelmem. - vallom be.
-Te kis piszok. - kuncog a vonal másik végén.
-Lenne kedved egy kis.... hm ..... telefon szexhez....
-Hát.... - mennyire lehet betépve, hogy belemegy??
-Jól hallottam?? - akadok ki.
-Igen. Most, hogy egy teljes hónapig távol leszel, muszáj lesz kitalálnunk valamit nem??
-Mondtam már, hogy mennyire imádlak??? - az arcomról nem lehet levakarni a mosolyt.

-Mr. Agenta a bizottság már várja. - szól a titkárnőm Elizabeth. Elég nagy ribanc. A dekoltázsa a köldöke alá lóg és majdnem összeér a szoknyájával, amennyiben ezt lehet szoknyának nevezni. Hajt rám, efelől semmi kétségem nincsen. De nekem nem kell, mert van egy csodálatos barátnőm akit imádok.
-Mennem kell, mert várnak a tárgyalóban. Amint tudlak hívlak és visszatérünk erre.
-Várlak. - kuncog bele a telefonba.
-Szia.
-Sziaaa.

Camille

Remélem menni fog ez az egy hónap. Már most nagyon hiányzik, de kifogom bírni. Időközben kihűlt a vizem, ideje kiszállni. Szétáztam.

Felemelkedek és magamra csavarom az egyik törülközőt. Kilépek, de megcsúszok és seggre esek. Elkap a fejfájás, és tuti befog lilulni a seggem. Lassan felkapaszkodok, megdörzsölöm a fenekem, de ez nem javít a helyzeten.
-Jól vagy Cam?? - hallom Alex hangját az ajtó másik oldaláról.
-Igen Alex. Csak elcsúsztam. De jól vagyok.
-Biztos?? - hallom a hangján, hogy aggódik.
-Persze.
-Hát oké. Elkezdtem a vacsorát, de segítségre szorulok. - felnevetek.
-Azonnal megyek. - belenézek a tükörbe, nem nézek ki valami jól. Eléggé sápadt az arcom, de majd a reggeli segít.  Remélem.

Daemon

Ez a tárgyalás borzasztó unalmas volt. Már értem apám miért ilyen komor amikor hazajön. Már három napja vagyok ebben a cégben, de még mindig nem értem, hogy pontosan mi folyik itt. Adtam pár hasznos tippet a fejlesztőknek, de a fejesekkel valahogy nem jövök ki. Mindegyik olyan, mintha cipőpasztába haraptak volna.
Fáradtan térek vissza az irodámba, még három tárgyalás vár rám a mai nap folyamán, utána meglátogatom apámat és beszámolok neki a fejleményekről. De most, hogy van egy fél órám, az a terv, hogy ledőlök az irodámban álló kanapéra.
Benyitok és nagyon durva látvány tárul elém. Konkrétan Elizabeth hátsója, amint szépen hason fekve terül el a kanapémon.
-Te mi a szart csinálsz?? - meredek rá.
-Gondoltam egy kis biztatásra van szükséged. - felül és rám kacsint.
A dekoltázsa eléggé látványosan ki villan.
-Nem akarok tőled semmit. - fonom karba a kezem, remélem ebből érteni fog. De ehelyett feláll és mellém lép. A mutató úját kacérkodva végighúzza a nyakamon.
-Ennyivel nem úszod meg. - kiráz a hideg, de nem a jó értelemben.
-Nincs valami elintézni valód??? - kérdezem, szeretném minél messzebb tudni őt magamtól.
Nem fogja annyiban hagyni a dolgot. Talán túl nagy kérés lenne egy új titkárnő.

Camille     

Nem rég beszéltem Daemonnel, azt mondta minden oké, de zavart volt a hangja. Már másfél hete annak, hogy láttam. Egyre jobban hiányzik. Alexxel egyre jobban kijövünk. Megint kavarog a gyomrom. A szédülés is vissza vissza tér, de már jobb.
Talán a közelgő menstruációm az oka. Fáj a mellem is, szóval tuti.
-Cam ???
-Jól vagyok Alex. Tényleg. - nem tűnhetek túl meggyőzőnek, mert felhúzza a szemöldökét. 
-Nekem elmondhatod Cam. De végül is a te dolgod, csak szeretném, hogy tudd itt vagyok ha szülséged van valakire. Tudom, hogy nem vagyok Daemon, de hé nézek ki olyan jól, mint az a seggfej. - rámkacsint. Tisztában vagyok vele, hogy próbál felvidítani és működik is a dolog.

- Olyan, mintha az öcsém lennél. - ismerem be, de nagy veszély fenyeget, hogy elsírom magam az emlékek miatt.
- Na, azért ne legyünk ennyire nyálasak!! De azért jól esett. Mindig is vágytam egy nővérre.
- Na ez kezd túl szentimentális lenne nem ??
- De. - bólint és kedvesen elmosolyodik. A mosolya rettentően hasonlít Daemonére és ettől csak mégjobban hiányzik a barátom.
- Hány éves volt?? - kérdezi Alex óvatosan.
- Hmm?? - ennyire elbambultam.
- A testvéred. - kérdőn méreget és várja, hogy megfutamodok-e a válasz elől.
- Tíz. Nagyon fiatal volt. - kicsurdul egy könnycsepp a szememből.
- Bakker. - csóválja meg a fejét.
- Így is lehet mondani. Rettentően hiányzik. Nem jöttünk ki mindig olyan jól, de attól még a testvérem volt. Meg hát, szeretem.

- Ezek a testvér storyk igen különösek tudnak lenni. - mosolyodik el halványan.
-Ebben mind a ketten egyetértünk. Azt hiszem. - rázom meg a fejem lemondóan.
- Az tuti. Na, de lássunk neki a kajának, mert rettentően éhes vagyok.
- Igazad van. Felpattanok, de csupán utólag jövök rá, hogy ez rossz ötlet volt, a vérnyomásom az egekbeszökik. Elveszítem a tisztán látásom, ugyan úgy ahogy a padlót is a lábam alól. Zuhanok, mint egy krumplis zsák.
Csak egy kétségbeesett kiálltást hallok elhalni a távolból.
-Istenem, Cami!!!!!!  - egy puffanás aztán pedig síri csend. 

***

Valami puhán fekszem. Meleg van, de kellemesen, nem folyik rólam a víz. A karom viszont zsibad. Óvatosan, mintha tartanék a napfény erős,szemet kiégetős sugaraitól kinyitom a szemem. A szobámban vagyok. Pozitívum, nem haltam meg.
Megpróbálok felülni, három sikeres kísérlet után függőlegesbe kerülök legalább annyira, hogy lássam a szoba végében gubbasztó Alexet.
- Mi történt?? - kérdezem.
- Elájultál, alig bírtalak elkapni. - lesujtottan beszélt. - Mi folyik itt Camille?

-Nem tudom. Tényleg. - jelentem ki. Ez a teljes igazság. - Néhány napja bénább vagyok még a szokottnál is. Folyton elesek, szédülök na meg émelyeg a gyomrom. Most pedig már az ájulást is hozzá írhatom a listámhoz. - dörzsölgetem meg a karomat.
- Lehet, hogy beteg vagy. - javasolja.
- Lehet, de lázam nincs és a fejem sem fáj.
- Azért elkéne menned dokihoz. Ez nem játék!
- De semmi bajom Alex.
- A semmitől nem szoktak elájulni az emberek Cami. Kérlek had vigyelek el dokihoz. Ha áment mond rá akkor többet nem piszkállak. - teszi a szivére a kezét.
- Jó. Akkor mennyjünk, mert úgy sem fogsz békén hagyni.
- De nem ám. Azért van bennünk valami közös Daemonnel.
- Nem nevezted seggfejnek.
- Néha az én figyelmem is lankadhat. Nem de?? - mosolyog rám.
- Ez igaz.
- De azért ne mond el neki.
- Megörzöm a titkod. - kacsintok. Majd felkapom az egyik pulcsit a fogasról és indulunk is az ajtó felé.

Tudom, hogy nem vagyok beteg. Ekkor viszont rám tör a hányinger. Mi a fene lehet velem ??

Szívdobbanás: Amikor minden összejön

 

Camille 

Utálom az orvosi rendelőket, zsúfoltak, a halálra emlékeztetnek és ott van az a tömény fertőtlenítő szag is. Ijesztő.

- Mennyit kell még várni??! - panaszkodom, na jó igazság szerint inkább nyavalygok, de mentségemre szóljon, hogy már három órája itt ülünk és még csak ránk sem nézett senki.

- Nyugi. - mondja Alex amitől csak még feszültebb leszek.

- Ilyet sose mondj egy ideges embernek, különösen ha az illető egy nő. - tanítom.

- Kösz anya. - kacsint rám pimaszul.

- Na azért ennyire még nem vagyunk jóban. - kacsintok vissza.

Ekkor kinyílik a pokol kapuja és egy fehér köpenybe bugyolált hölgy sétál ki rajta, mappával a kezében.

- Ms. Williams?? - kérdezi meglepően vékony hangon.

- Igen. - felállok, Alex pedig követi a példám.

- Remek, kérem fáradjon be. - int az ajtó felé.

- Vigyázok a cuccaidra. - nyugtat meg Alex, kevés sikerrel. - Egy ajtónyira leszek. Ne parázz Cam.

Bólintok és követem a hölgyet. Remélem jó hírei lesznek.

- Foglaljon helyet, kérem. - teszem amit mond. - Meg vannak a vizsgálati eredmények.

Most jön az a rész, hogy a hatás kedvéért kicsit csendben marad, mint a tehetségkutatós műsorokban szoktak. Baromi idegesítő.

-  A vizsgálatok alapján semmi rendellenességet nem találtunk önnél. - fellélegzek, valószínűleg hangosan. 

- Azonban.... - ó, hogy a magasságos. - Találtunk egy bizonyos hormont a vizeletében amiből arra következtetünk, hogy ön terhes.

- De hiszen... - mi a jóságos záptojás?? - szedek fogamzásgátlót.

- Nem mindig reagálnak jól az ilyen gyógyszerekre, néha a hatásuk elmarad. Vagy ha esetleg kimarad egy-két szem.

Egy pillanatig felötlött bennem, hogy a gallérjánál fogva kirángatom a székéből és erővel távolítom el a csinos pofijáról a mosolyt. Te jó ég mióta vagyok ilyen agresszív. És mióta vagyok terhes, ha egyáltalán az vagyok.

-Nos, hogy ebben teljesen biztosak lehessünk abban, hogy ön terhes el kell végeznünk egy terhességi tesztet. És ha a teszt pozitív akkor megbeszéljük a további vizsgálatokat. Na jó, ez már egy kicsit sok. A vérnyomásom az egekbe szökik. Mi a magasságos eget fogok csinálni ha a csajnak igaza van?? Már ha valóban terhes vagyok. A kezemet a pocakomra szorítom. Azt hiszem már tudom a választ. Nem tudnék ártani egy ártatlan teremtésnek. Megfogom tartani.

-Helyes. – mosolyog rám a nő. Ezek szerint az utolsó megjegyzésem hangosan szaladt ki a számon. Én és az a cserfes szám. 

-Néhány napon belül egyeztessünk. – közli nyugodt hangon.

-Úgy lesz. – bólintok és magamat is meglepve komolyan is gondolom. Néhány szót még váltunk aztán már kint is vagyok az ajtón. Amikor odaérek Alexhez a kezem ég mindig a hasamra tapad, még nem sikerült feldolgoznom az imént hallottakat.

-Na, hogy ment?? – vigyorog rám Alex , a szokásos tekintetével.

-Keresnünk kell egy gyógyszertárat. – elkapom a csuklóját és a kijárat felé kezdem húzni.

-Hé hé, nyugi már. Elmondanád, hogy mi folyik itt?? – kérdezi most már korántsem nyugodtan, úgy fest leesett neki, hogy valami nem gömbölyű. Ez egy szerencsétlen hasonlat volt.

-Lehet, hogy egy kis Daemon növekszik bennem!!

Ekkor nem úgy reagált ahogy vártam. Leesett állakra, meg döbbent kővé dermedésre számítottam, nem röhögő görcsre. Nem értem, hogy ebben mi lehet olyan rohadt vicces, amikor az én agyam fogaskerekei konkrétan kigyulladtak és porrá égtek az elmúlt pár perc folyamán. Ez meg egyszerűen csak röhög. Összehúzott szemekkel nézek rá, hátha rájön, hogy valami ne jó. Amikor végre felnéz látom a könnyeket a szemeiben, amiket egy egyszerű mozdulattal igyekszik is eltüntetni. Felhúzom a szemöldököm, így várom a magyarázatot, ha ilyen vicces volt az a valami, én is szeretném tudni.

-Ne haragudj Cam, de ez szörnyen rossz szóhasználat volt. – ennyire még senkit nem akartam egy másik kontinensig rúgni, de ekkor nagyon is megjött hozzá a kedvem. De nála van a kocsi kulcs, szóval… Majd legközelebb, amint alkalmam nyílik rá. 

A legközelebbi gyógyszertár a kórház másik oldalán volt, igazán bölcs dolog, örök hála a tervezőnek. konkrétan az ajtóval együtt mentem be a gyógyszertárba, de nem izgultam, á dehogy is. Alex a nyomomban lépett be és beálltunk a sorba, ami igazából egy cicomás ribit jelentett aki nem tudta, hogy milyen fogamzásgátlót szeretne venni. Szegény hölggyel kipakoltatta az össze lehetőséget a pult tetejére, ami aztán elég sok dobozt jelentett.

A kedves vevő, szépen manikűrözött karmaival tekergette  haját, miközben rágózott, hangosan. Köhintettem egyet, csupán jelezni kívántam, hogy itt vannak mások is. Mivel időm engedte végig mértem. A tűsarka szerintem gyilkos fegyver lehetne egy nagyon menő tévés sorozatban, a szoknyája annyira egybe olvadt az övével, hogy abban sem vagyok biztos, hogy viselt övet. A pólóját mondjuk nem láttam, de az egyenes tartás, hatalmas mellekre és az ehhez tartozó nagyon mély V alakú kivágásra utalt. Ekkor megfordult. Lottóznom kellene, de komolyan. Nagy tételben. 

Lenézően végig mér és látom, hogy éppen eldönti, hogy szánalmasan öltözöm. Egy megvető tekintet egy vállrándítás majd visszafordul a patikus felé. Szegény csaj, talán néhány évvel lehetett idősebb nálam. Az orrán egy kis kerek szemüveg ült közvetlenül a nagy őzike szemek előtt. Ezekben pedig fájdalom csillogott. Először nem értettem miért aztán a liba megszólalt.  

-Szóval, szerintem tök felesleges feltennem a kérdést, hogy melyik a legjobb hiszen ilyen kinézettel nem hiszem, hogy sok pasi akadt már a horgodra. – szegény lány, ez egy nagyon bunkó beszólás volt, reméltem, hogy visszaszól valami nagyon durvát, de nem tett semmit. A szemében ha lehet még mélyebb fájdalom jelent meg. A ribi pedig csak tovább ciccegett és mosolygott a saját beszólásán. Ekkor a tekintetem összetalálkozott az őzike szemekkel és nem bírtam tovább, elszakadt a cérna. Na szívem ez most fájni fog.  

-Már ne is haragudj. Mi közöd hozzá?? – kérdezem kicsit flegmán.

-Neked mi közöd hozzá, te szuka?? – csavarja hátra a csinos kis fejét. Mintha a szuka szót véltem volna hallani az imént. Ez hiba bogaram.

-Na ide figyelj te két lábon járó óvszer, kettőnk közül itt egyvalaki a szuka és az nem én vagyok. Mi legalább tudni fogjuk, hogy ki a gyerekünk apja. – vonok vállat miközben a patikus csajszira mutatok, ez kezd izgalmas lenni.

-Milyen pasi lenne képes felcsinálni téged?? – megvető tekintete csak még jobban felkorbácsolja a haragomat.

-Nyugi te vele sosem fogsz találkozni. – kacsintok rá. Összehúzott szemei villámokat szórnak.

-Sperma donorokkal nem kavarok. – nevet rám kéjesen. Oké ennyi. Adok én neked hormonokat. Ez volt az a rész amikor feltűrtem a ruhám ujját.

Két órával később :

Egy kék ruhás pasas kísér ki a fogdából, az előtérben pedig Alex vár rám, karba tett kézzel a falnak dőlve. Amikor meg lát a fejét csóválja, de mosolyog.

-Szia. – köszönök. Hamarabb szabadulásom oka, hogy ismertem a rendőrt. Akkor ismertem meg amikor a baleset történt, elmagyaráztam neki, hogy mi történt. A másik csaj pedig elrohant mikor megjöttek a zsaruk, szóval esélye sem volt feljelenteni. Megúsztam a dolgot.

-Nem hiszem el, hogy kiverted a fogát. – közli Alex, mint egy mellékesen.

-Kocsmai fogszabályzás. Sose piszkálj fel egy hormon túltengéses nőt.

-Majd észben tartom ha lesz barátnőm. – bólint Alex. – Hoztam neked, örülök, hogy kiszabadultál ajándékot. – félre fordítom a fejem, mire előhúz egy is dobozkát a zsebéből. A teszt.

-Mondtam már, hogy remek vagy.

-Nem, de ezt bármikor mondhatod. – kacsint rám. –Na húzzunk innen, rossz érzés visszatérni. – ezzel el is indul az ajtó felé. Mesélt néhány dolgot a múltjáról, de börtönt nem említett soha. Ez a gyerek kész rejtély. Amikor észreveszi, hogy nem követem megfordul.

-Na, siessünk, szeretném tudni, hogy nagybácsi vagyok e. – lusta mosoly jelenik meg az arcán. – Nagy levegő és irány pisilni kislány!!

Úgy tettem ahogy mondta és a kis dobozzal eltűntem a sitt mosdójában.   

Szívdobbanás : Parányi ajándék

Daemon 

Több, mint két hete dolgozom apám cégénél és kezdem kiismerni az embereit, meg folyamatosan szállítom az információkat apámnak, aki tanácsokkal lát el. Ezért eléggé hálás vagyok neki.
Rebecca nem bukkant fel az elmúlt napokban, mióta az orra alá dugtam a válási papírokat.
Csupán csak morgott és közölte, hogy ezzel még nincs vége semminek.
Most különösen vigyáznom kell, ugyan is szigorúan véve próba időn vagyok, a legapróbb baki is végzetes lehet.

Nem bízom ebben a nőben. A titkárnőm pedig maga a sátán. A legutóbbi alkalommal a táskámba rejtette a bugyiját. Elégettem.
Régen sosem gondoltam volna, hogy ilyen galád tettet fogok végrehajtani. De Camit szeretem, nem fogok neki fájdalmat okozni.

Boldoggá akarom tenni. Éppen egy romantikus kép kezdi kiforrni magát a fejemben amikor megcsörren a telefon. 

-Halo. - veszem fel üzleti hangnemben.
- Látom elkapott a gépszíj, de nyugi velem nem kell ilyen nyájasan beszélned.
- Szia Alex. - mosolyom a fülemig ér. Ezek után rettenetesen hiányozna.
- Hali. Na mesélj milyen ott az élet??
- Unalmas. Hiányoztok Camillel.
- Itt is uncsi minden, Camit nem szekálhatom. Apropó nem tudom tudsz e róla, hogy Cami gyengélkedik.

Mi a szar. Cami nem mondott nekem semmi ilyesmit.
- Mi történt??
- Elájult és folyamatosan rosszul van. Elvittem a dokihoz. Vettek tőle vért. Holnap tudjuk meg az eredményt.
Valakit megfogok verni, úgy érzem. És az Cami csinos hátsó fele lesz. Miért nem oszt meg velem ilyeneket??
- Hívj ha meg van az eredmény. - jelentem ki, inkább mint sem kérem. Nem értem, hogy ezt nekem miért nem említette.
- Ez természetes. - válaszolja.
- Hálás vagyok Alex.
- Oké, na ez kezd nyálas lenni. Majd beszélünk. - ezzel leteszi a telefont. Be kell ismernem, hogy egész sokat fejlődött.

Camille 

- Miért nem hívtál korábban!!??? - rivall rám Alice a nappali kellős közepén. Aranyos, hogy így aggódik értem, de már nagyon kezd elegem lenni abból, hogy mindenki hímes tojásként kezel. Pedig nem vagyok az. Holnap kiderül, hogy mégis mi bajom van, aztán leszállhatnak rólam.
- Alice, kérlek. - motyogom a kanapén ülve széttárt karokkal. Most viszont felpattanok, nem tudok ücsörögni, meg egyébként is éhes vagyok. Figyelem elterelésnek remek ha az ember nekilát főzni valami finomat.
- Jól van értem én, hogy nagy lány vagy, de úgy ismerlek, mint a saját testemet.
- Szerintem ez nem pontosan így van. - mosolyodom el. Szeretem amikor teljesen máshogy idéz egy mondást.
- Lényegtelen. Képes vagy a forró napon állni órákon át a csoki fagyiért, amikor én már rég feladtam volna. Szereztél fagyit és nem ájultál még el soha.

Lehet valami abban amit mond, de a büszkeségem nem hagyja, hogy ezt beismerjem.
- Nézd, lehet, hogy pillanatnyi gyengeség volt, meg megszédültem. - vonok vállat, ő pedig összevont szemöldökkel néz rám.
- Lehet. - bólint rá végül, de nem hiszem, hogy feladta.
- Nem vagy éhes?? - kérdezem jó házigazdaként. Megint méregetni kezd.
- Valamit ehetünk.
- Oké megnézem mi van itthon. - a hűtőben kezdek kotorászni, találok tojást.
- Tojásos... ??? - néz rám érdeklődve.
- ... nokedli??
- Azt imádom. - csillan fel a szeme.
- Akkor gyorsan üssük össze. - előkapom a szükséges edényeket. Lehajolok és elkap a szédülés, de szerencsére ezt Alice nem veszi észre. 

Daemon

Mára már tényleg elegem van a sok idióta seggfejből. Legszívesebben a jól csomózott nyakkendőikkel fojtanám meg a nagy részét. Beképzelt bunkók. Ha rajtam múlik akkor csak úgy röpködni fognak innen az emberek.
Van egy emberünk csak azért, hogy tárgyalások után visszatolja a székeket. Mi a ráknak??
Ha a cég munkatársai nem lennének olyan lusták mint amilyenek, jobban menne a vállalat is.

De amint mondtam, most egy kicsit magam mögött akarom hagyni a céges hülyeségeket és meglátogatom apámat. Szükségem van értelmes ember társaságára.
Felkapaszkodok a sokadik emeletre és besétálok apám kórtermébe.
- Szia. - köszönök. Furcsa látni a nagy üzletembert ilyen esetlenül, de még talán így is van benne egy kis tartás.
- Szia fiam. - mosolyog rám halványan. Látszik, hogy az elmúlt idő eléggé megviselte, na meg a kórtermi hangulat sem a legvidámabb. Főleg ha az embert olyanokkal rakják egy szobába akik fonnyadt káposztára emlékeztetnek. Nem túl bizalom gerlyesztő látvány. 

- Hogy vagy?? Tudom, hogy hülyeség ilyet kérdezni. - leülök az ágya melletti székre és megfogom a kezét.
- Szarul, de biztosan. - ingatja meg a fejét. Válasz helyett csak felnevetek. Valamiben tényleg hasonlítunk. - Veled fiam??
- Ugyan úgy.
- Rebecca reggel bejött. Könyörgött, hogy gondoljam meg magam a válással kapcsolatban.
- De nem dőltél be neki ugye??
- Dehogy fiam, régi motoros vagy már. Aztán meg azzal jött, hogy gyereket vár. Szabályosan kinevettem. Gyenge próbálkozás volt.
- Igen az. - értek egyet.

- Nekem már nem való gyerek. Most már inkább unokázni szeretnék majd.
- Jól van. - mondom finoman. Eddig még sosem jutott eszembe, hogy egy nap talán én is apa lehetek. Talán mert eddig senki nem volt akivel eltudtam volna képzelni egy ilyen jövőt.
Gyerek?? Talán majd egyszer. Valamikor a távoli jövőben.
- Camille, hogy van??
- Betegeskedik, de meg van. - legalábbis rohadtul remélem.
- Betegeskedik?? - kérdezi érdeklődve.
- Szédülés, ájulás. Nem sokára kiderül az orvosi eredmény. Remélem semmi komoly. - nyilvánítom ki a véleményem teljesen őszintén. 

- Minden rendben lesz. Ne félj.

Könnyű azt mondani. Az egyetlen dolog ezen a nyomorult földön aki boldoggá tud tenni rosszul van, én meg az isten háta mögött aktákat tologatok sötét seggfejek társaságában, egy olyan asztalnál ami több orális örömöt látott mint a tulajdon farkam. Ez kicsit több annál mint hogy "Ne aggódj" legalábbis az én olvasatomban. Erre egy szó illik:
Ez Sz. O. Pé. Ás. 

Mindenki úgy érti ahogy akarja.

- Feltétlenül add át neki, hogy jobbulást kívánok neki.
- Úgy lesz. - bólintok. Majd körbe nézek a szobában, a szemem egy halom kajamaradékon áll meg.
- Ennyire pocsék a koszt? - kérdezem vigyorogva, mert látom ahogy fogartja a szemét. Roppant mókás.
- Gondolkoztam rajta, hogy inkább megeszem a tányért egy kis vajjal. Jut eszembe ide tudnád adni. - erre felül. Megrázom a fejem. Kezdem megkedvelni az apámat, már ideje volt.
Egy könnyed mozdulattal visszanyomom a helyére a párnák közé.

- Majd hozok neked sült krumplit.
- Köszi fiam, tudtam, hogy rád számíthatok.
Mind a ketten felnevetünk. Ez hiányzik nekem a nevetés és a családi hangulat. Meg Alex és a beszólásai is. Camilleről nem is beszélve. Befogok csavarodni.

- Jut eszembe, amikor ma Rebecca itt járt visszakaptam tőle valamit. Tudod amikor annak idején megkértem a kezét a nagyanyád gyűrűjével próbálkoztam, egy meglehetősen egyszerű darabbal. Nem kellett neki, nagyobbat akart. Már akkor tudnom kellett volna, hogy milyen. De persze én vettem neki egy másik gyűrűt. 

Megpróbál felülni, több kevesebb sikerrel, muszáj segítenem neki. Az éjjeli szekrényén kezd kotorászni a kajás tálak alatt majd végül előhúz egy kis fekete dobozkát.
- A szüleim meglehetősen szegények voltak kezdetben, aztán apám vállalkozása sikeres lett. Még a siker előtt kérte meg anyám kezét aki minden ellenvetés nélkül hozzá ment. Ötven évig éltek boldog házasságban a haláluk napjáig. Ezt a gyűrűt azzal a feltétellel kaptam meg, hogy egy nap ha nem találom meg az igazit, adjam a fiamnak. 

Fiam, megtaláltam az igazit anyád volt az. De erre túl későn jöttem rá. Ne kövesd el az én hibáimat.

Nekem adja a kis dobozt, a kezét pedig az enyémre teszi.
- Szeretném, hogy nálad legyen ha majd egy nap eljön az ideje.
Kinyitom a kis dobozt és egy apró ezüst gyűrűt találok benne és mellette egy cetlit. Óvatosan kiveszem a régi papírdarabot és széthajtom.

"Minden szívdobbanással egyre jobban..."
Ennyi állt benne. Gyorsan kihalásztam a gyűrűt és ekkor tűnt fel a belsejébe karcolt apró betűs írás: 

"Szeretlek"

- Köszönöm. Vigyázni fognak rá. Tudom is kinél lesz igazán jó helyen ez a családi kincs.
Apám elmosolyodik és rám kacsint. Én pedig vissza. 

Szívdobbanás: Újra otthon

Két héttel később

Daemon

-Szia Asszony hazajöttem. -ledobom a kabátomat a konyhai szék támlájára. Cami éppen a konyhapultnál áll és valami ínycsiklandó ételt keverget egy lábasban.
-Nagyon vicces vagy. - hallom ,hogy nevet, de nem néz hátra. Odasétálok és átölelem a derekát. Belecsókolok a nyakába, mire felkuncog.
-Ne csináld. A végén még odaégetem.
-Ugyan, az az én specialitásom. -magam felé fordítom.

-Alex!!!! -kiabál ki Camille a nappaliba, de nem érkezik válasz.
-A gyereket beszippantotta a technika?? -kérdezem.
-Megeshet. Mentsd meg. -néz rám kérlelőn.
-Mit kapok cserébe?? -a testemet teljesen az övéhez préselem és boldogan nyugtázom, hogy elakad a lélegzete. A szemében látom ,hogy benne lenne a játékban. Az ajkát az enyémre tapasztja és megszívja egy kicsit.
Felsóhajtok. Vajon meglepődne ha felpakolnám az asztalra??
-Ennyit most, a másik felét ha elvégezted a feladatod. -az államban lévő kis izom rángani kezd.
-Ahogy kívánod úrnőm. -meghajolok és kihátrálok a konyhából.

-Szia Kölyök.
-Csá. -köszön vissza Alex. Éppen a szőnyegen ül és eszeveszettül nyomkodja a PS-t.
-Semmi seggfej?? -lepődök meg.
-Seggfej. -pillant fel rám. Ledobom magam a kanapéra és kényelmesen elhelyezkedek.
-Látod. Tudtam én ,hogy valami hiányzik. - Alex forgatja a szemét, de mosolyog. Nem volt olyan rossz Svájcban ,de már hiányzott az otthoni légkör. Alex jól érezte magát elmondása szerint ,leszámítva azt a kis vacsorai incidenst ami engem is kiborított.
Az nap éjjel közelebb kerültem Alexhez és már bátran nevezhetem a testvéremnek és Camille bizalmát is sikerült elnyernem.

-Mivel játszol?? -kérdezem előre hajolva.
-HotWheels. Van kedved beszállni ??
-Na ná.

Camille 

A Carbonarás tésztát tányérokra pakolom. Szerintem tökéletes lett, de ha nem lenne azt sem vallanám be.
-Srácok készen van a kaja!!! -kiabálok ki a konyhából.
Semmi válasz.
-Srácok!!!! -próbálom meg még egyszer.
Semmi
Valami rosszat sejtek, szóval elindulok a nappaliba. Már éppen megint kiabálnék amikor elém tárul a látvány, hogy Daemon a földön ül Alex mellett törökülésben és vadul nyomkodják a Control R-t. Az arckifejezésük arról árulkodik ,hogy a játék megdelejezte őket.
Megköszörülöm a torkomat, de semmi reakció.
-Igen ?? -kérdezi Daemon.
-Kész a kaja.
-Aha. -bólogat Daemon és néz rám

Várok egy kicsit. Hát jó akkor eszek egyedül. Visszaszambázok a konyhába és felkapom a tányéromat.
Reszelek rá sajtot, majd visszatérek a fiúkhoz. Lehuppanok a kanapéra és enni kezdek.
-Kész a kaja?? -kérdezi Alex amikor megérzi a tészta illatát.
-Miért nem szóltál?? -kérdezi Daemon. Most legszívesebben felrúgnám mind a kettejüket.
-Mondtam. -mondom határozott hangon.
-Mikor?? -Daemon összehúzza a szemöldökét.
-Valamikor két verseny között. -bekapok egy újabb falat tésztát.

A két srác összenéz és szinte egyszerre szólalnak meg.
-Ne haragudj... -tipikus Agenta bociszemmel néznek rám.
-Ne nézzetek így rám. -vonom meg a vállam.
-Bocsi kicsim, de hát tudod milyenek a pasik amikor a technikáról van szó..... -felül mellém a kanapéra és átölel.
Mit mondhatnék nem tudok ellenállni annak amikor így néz rám. Belecsókol a nyakamba, a gyengéd érintéstől megborzongok. Megmarkolja a nyakamat én pedig átölelem.
-Jaj ne már!! Éhes vagyok, ne vegyétek el az étvágyamat!!

-Úgy csinálsz mintha még sosem láttál volna ilyet. -veti oda Daemon. Majd megint megcsókolja a nyakamat.
-Találtok két tányér tésztát a konyhában. -mondom kicsit elfúló hangon.
-Köszi édes. -ezzel kimegy a konyhába.
-Alexét is hozd be. -szólok utána.

-Örülök ,hogy minden rendben van köztetek.
-Én is. Köszönöm ,hogy elmondtad az igazat akkor.
-Mardosott a bűntudat.
-És Virginiával mi a helyzet??? -kérdezem terelőtéma gyanánt. Na jó ,azért egy minimális kíváncsiság volt bennem.
-Semmi. Nem az én esetem. Nem bukom a ribancokra, csak ha szexről van szó.
-Ebben reménykedtem. És mi az eseted?? -nem vagyok benne biztos ,hogy válaszolni fog erre a kérdésre. Mondjuk nem hibáztatnám érte ha nem tenné.
-Egy olyan lány aki merész, nem fél visszaszólni és kitűnik a tömegből. Legyen jó fej és kedves, de ugyanakkor megközelíthetetlen. Na és persze bevállalós, csak egyáltalán nem vagyok biztos benne ,hogy létezik ilyen lány.   

-Létezik, és egy nap meg is találod. Talán pont akkor amikor nem is számítasz rá.
-Ha te mondod. -von vállat és ismét felhúz maga köré egy pajzsot. Nagyszerű srác csak egy kis támogatásra van szüksége. Remek ember lesz belőle.

Miután befejeztük a vacsorát neki láttam a mosogatásnak. A nappaliban zene csendül fel és meghallom a Gitár Hero hangjait. Ez jó mulatságnak ígérkezik.

Három nappal később

-Meg vetted már az ajándékot?? -kérdezem páromnak szegezve a kérdést a pláza előtt.
-Éppen ma akartam beiktatni a vásárlást. -kamuzik Daemon.
-Rettentően jól hazudsz. -bólogatok, annak jeléül ,hogy nem veszem be a szövegét.
-És ötleted van már????
-Hát persze.
-És mi??
-Nos ........ő.....
-Tehát gőzöd sincs. - mondom ki a nyilván valót.

-Jól van, kitalálok valamit. -mondja és látom, hogy már töri is a fejét.
-Oké. Beugrok veszek valamit vacsira. Itt találkozunk???
-Igen. Mennyi időm van ??
-Fél óra?? Elég lesz??
-Persze.

Daemon

 Miért kell egy plázának ekkorának lennie?? Már negyedszerre megyek el egy ruha bolt mellett. Vagy több van belőle ebben az átkozott komplexumban ??
Na mindegy. Találnom kell valamit Alexnek. Már éppen valami tusfürdő reklám ugrik be, de ekkor egy ki nyomást érzek a sípcsontomon. Lepillantok és egy kék szempár néz velem szembe. Ehhez a gyermeki tekintethez göndör szőke fürtök és kis kék kapucnis pulcsi tartozik. A mosolya pedig olyan  ártatlan.
A kis fiú úgy néz rám ,mintha még sosem látott volna fehér embert. Körülnézek, de nem látok senkit a környéken.
-Szia kisember. Hát te?? Hol a mamád?? -kérdezem óvatosan.
-Mama?? -alig lehet több három évesnél most már biztos.
-Igen, mama. -kis kezét a szájához emeli mintha gondolkodna, megfordul és körül néz.
-Eltűnt. -gügyög. Könnyek szöknek a szemébe.

-Semmi baj. Megkeressük rendben?? -megfogom a kicsi kezét. Találnom kell egy biztonsági őrt.
-És ,hogy hívnak pöttöm?? -felnéz rám és elmosolyodik.
-Max.
-Nos Max , az én nevem Daemon.
-Daemon.
-Bizony. Nem emlékszel melyik boltban láttad utoljára a mamádat??
-Zene. -összecsukja piciny száját és sejtelmesen néz rám. Zene, hol találhatunk zenét egy plázában?? Talán egy hangszer bolt.
-Voltak ott gitárok meg ilyesmik???
Erősen bólogat és húzni kezd a folyosón. Majd kilyukadunk és hangszerüzletnél. Kézen fogva sétálunk be.
-Max?? -kérdezi egy nő megkönnyebbülve.
-Marie!!! -csapkodja össze a kis kezeit és a nőhöz fut.
-Mamád égen földön keres te kis rosszcsont.
-Huppsz. -nevet az apróság.

-Köszönöm ,hogy visszahozta. -szól hozzám Marie.
-Ugyan semmiség. Örülök ,hogy megismerhettelek kisöreg. -már indulnék amikor a kiskölyök megszólal.
-Én segít valamiben?? -nem tudom tudna e segíteni, de nem akarom elvenni a lelkesedését.
-A testvéremnek keresek  szülinapi ajándékot. Van ötleted??
Bólogat és megint a pofijához emeli a kezecskéit.
-Gyere. -megfogja a kezemet és húzni kezd a sorok között. Majd rámutat egy gitárra.
-Azt.
Közelebb lépek a hangszerhez és jobban megnézem. Alex tett rá említést ,hogy régen nagyon szeretett volna megtanulni gitározni. Ez remek ötlet.

-Köszönöm pajti. -felemelem a kiskölyköt és magamhoz ölelem. -Megveszem.
-Rendben uram. -bólint Marie.
Ez egész jól alakul, lett egy új barátom és találtam egy tökéletes ajándékot a testvéremnek. 

Szívdobbanás: Felcsavart hangulat

Daemon 

Camille éppen egy hatalmas csoki tortával sétál be a nappaliba. Egy jó kis baráti összejövetelt hoztunk össze a Kölyöknek, meghívtuk Aaront, Amarát, Alicet. Hogy lehet ennyi A-betűs barátunk?? Na mindegy.  

Majd felhangzik a boldog szülinapot című dal. Mindenki énekel miközben körbeálljuk az ünnepeltet. Camille átadja neki a tortát. Testvérem meghatódva nézi ezt az egyszerű, kedves gesztust. Én pedig jó testvér módjára hátba veregetem. 

-Nyugi öcskös, el ne bőgd magad. 

-Seggfej. -néz rám. 

-Én is szeretlek. -kacsintok rá. -Na fújt el azt a tortát, mert remekül néz ki és viszketnek az ízlelő bimbóim. 

-A gyertyára gondoltál?? -kérdez vissza pimasz vigyorral az arcán. 

-A lényeg ,hogy ehessek belőle. -villantom ki tökéletes mosolyomat. 

Alex elfújja a gyertyát, mindenki tapsol. 

-Köszönöm szépen mindenkinek ,hogy velem ünneplitek a szülinapomat. Az utolsó szülinapomat nyolc évesen ünnepeltem utoljára. És örülök ,hogy a tizennyolcadikon mellettem vagytok. Van itthon valami pia Daemon??

-Szerinted pia nélkül fogod illetve fogjuk ünnepelni a szülinapodat??? 

-Akkor igyunk. 

-Előbb viszont szeretném átadni az ajándékomat. -szólok közbe. Mindenki elhallgat és rám emelik a tekintetüket. -Csak egy perc türelmet kérek. 

Elfutok a folyosó végére és előhúzom a gondosan becsomagolt gitárt. Majd megpróbálom a hátam mögé rejteni az ajándékot. A nappaliban feszült csend fogad. 

-Mi van ??? -értetlenkedek. 

-Megleptél vele ,hogy tudod a szülinapomat. 

-Ennyi. Nem kapsz ajándékot. -rázom meg a fejem és fapofát öltök. 

-Csak vicceltem. -nevet Alex. 

-Hát akkor boldog szülinapot Kölyök!! -ezzel a kezébe nyomom a meglepetést. 

-Kösz Daemon. -hatódik meg. 

Bontogatni kezdi a csomagolást, majd kezébe veszi a gitárt és kérdőn néz rám. 

-De nem is tudok annyira gitározni. 

-Majd megtanulsz. Szerintem tehetséges vagy, és egy nap igazán jó gitáros lehet belőled. 

-Nem tudom mit mondjak. -néz rám. 

-A Seggfej is megteszi. -vigyorgok rá. Örülök ,hogy tetszik neki az ajándékom.  

Másnap reggel

Arra ébredek ,hogy valami nyomja a seggem. Tapogatózok egy kicsit és rájövök ,hogy a lépcsőn aludtam. Megint. 

A fejem pedig felakar robbani, de nem csupán a másnaposságtól, hanem azért is mert fejjel lefele fekszem a fokokon. Na szép. 

Kinyitom a szemem és amit először megpillantok az egy talp. Hát ez egyre csodásabb. 

Kérlek istenem legalább alsógatya legyen rajtam, mantrázom. Végig tapogatom magam és boldogan fedezem fel ,hogy az éjszaka folyamán egyik testrészemen sem esett csorba. 

Majd megmozdul a másik teste mellettem. Aaron az. Sejthettem volna. 

-Haver mi történt?? -kérdezi rekedtes hangon. 

-Elfajult a buli. Asszem. -dörzsölöm meg a szemem. 

-Bakker. Miért vagyunk a lépcsőn?? 

-Komalyan azt hiszed ,hogy tudom ?? -kérdezem eréjesebben. 

Feltápászkodok, muszály eljutnom a fürdöbe. Hiába látok homályosan mégis feltűnik ,hogy hiányzik az alsó gatyám. Szent szar. Mi a retket csináltam múlt éjjel. Azonnal meg kell találnom Camillet. 

Felbaktatok a szobájába és ott találom az ágyon, lepedőbe csavarva. A homlokomhoz kapom a kezem, vajon történt valami az éjjel?? 

Leülök az ágyra és kisimítom a haját a szeméből. 

-Kicsim?? -szólongatom óvatosan. 

-Hmm?? -kérdezi ,de nem 

-Emlékszel valamire a tegnap estéből?? - gondolom felfogta a hangomban rejlő kétségbe esést, mert szinte felpattant. 

-Hogy érted?? -néz rám fáradtan. 

-Történt köztünk valami?? -kérdezem talán kétségbeesettebben hangzik mint szeretném. 

-Igen. -Camille elpirul. -Teljesen bevoltál gerlyedve és én pedig... 

-Nem ellenkeztél. - fejezem be a mondatát. 

-Hát nem.....nagyon meggyőző tudsz lenni. - erre mégjobban elvörösödik. 

-Védekeztünk?? 

-Szedek tablettát szóval szerintem minden oké. -mosolyog rám. Hangosan fújom ki a levegőt. Nem tudom készen állnék e az apaságra szóval ,nem szabad ennyit innom. Könnyen eltudom veszíteni a fejem Cami mellett.  

-Jól van picim. -hagylak pihenni. 

-Nem bújsz ide mellém?? - hívogat. 

-Csábító ajánlat, de előtte megkeresem Alexet. 

-Hát jó. -hallom a hangján a szomorúságot. Nem szeretem amikor ilyen. Vissza lépek és odahajolok hozzá. Ajkaimat az övére tapasztom és szenvedélyesen megcsókolom. 

Hihetetlen sebességgel kerít hatalmába a vágy, de még mindig nem vagyok teljesen jól. 

A szédülés miatt tudok csak leállni. Esküszöm. 

-Ravasz vagy. -kacsintok a szerelmemre. 

-Muszály annak lennem. -ravasz mosoly ül ki az arcára és mindjárt elolvadok tőle. 

-Mennem kell. -ezzel kifordulok a szobából és becsukom az ajtót. 

Egyenesen Alex szobája felé veszem az irányt. Éppen bekopognék amikor meghallom a gitár szót. Az öklöm megáll a levegőben és csak hallgatom az akkordokat. 

Majd Alex énekhangját. A döbbenettől szóhoz sem jutok. 

-Kölyök!??!?? -rontok be a szobába. Alexet az ágyon találom török ülésben amint éppen pengeti a gitárját és dúdol. 

-Nem mondtad ,hogy ilyen jól énekelsz. -bámulok tátott szájjal rá. 

-Nem kérdezted. -vonja meg a vállát lazán. -Nekem is kell valami amiben jó lehetek. 

-Tehetséges vagy. Egy nap még sokra viheted. 

-Lehet. -néz rám és átveti a karjait a gitáron. 

-Sosem tévedek. Kivéve amikor még is. -mosolygok rá. 

-A nagyképűség élő példája. -nevet rám a Kölyök. 

-Ez hízelgő. 

Éppen valami durvább visszavágáson töröm a fejem amikor megcsörren a telefon. A képernyőn egy ismeretlen szám villog. 

-Hallo. 

-Daemon. Én vagyok. -szól egy zaklatott női hang. 

-Rebecca?? -kérdezem meglepődve, ő lenne az utolsó ember akire számítottam volna. 

-Baj történt. Apád rosszul lett. Kórházban van. Nem biztos ,hogy túl éli. 

Szinte hallottam ahogy megroppan a telefon a kezemben.