Reggel hatkor keltem az ébresztő
órám halk hangjára. Még sötét volt odakint is ,nem csak a szobámban. Nem
szeretek korán kelni, de ezt mindenki tudja. Talán még azok is akik nem
ismernek igazán. De mindegy. Elhallgatott az ébresztőm. Már éppen vissza
akartam dőlni a pihe-puha ágyikómba ,
ami finom,meleg és hívogató volt. Nos ekkor a telefonom kezdett csilingelni.
Kaptam egy üzenetet: Jó reggelt
szerelmem! Ne aludj vissza!! Már csak egy nap, hogy újra láthassalak.
Hihetetlen,
hogy ennyire ismer, ez az üzenet feldobta a napomat. Lassan, de biztosan
lekászálódtam a galériáról ahol az ágyam van, volt és remélem még egy darabig
még ott is lesz. Gyorsan felöltöztem. A
ház eléggé magányos volt , mivel mostanában egyedül laktam benne. A barátom
Matt már egy teljes hónapja külföldön
volt, és már eszméletlenül hiányzott. Egy informatikai cégnél dolgozik
közvetítőként és kapott egy feladatot, ami nagy lehetőség neki . Én pedig itthon maradtam és várom
haza. Elvileg lassan már a gépen lesz és jön egyenesen haza.
De előtte várt
még rám egy fantasztikus munka nap. Én egy reklámcégnél dolgoztam, segéd
szerkesztői titulust töltöttem be. Tetszett a munka, mindig is erről álmodtam.
És meglehetősen jól fizetett. Lett egy szép lakásom, ahol össze bútoroztam a
barátommal, lassan két éve. Jól
megvagyunk, amikor éppen itthon van.
Gondolkodás
közben főztem magamnak egy kávét, a hajamat pedig hanyag kontyba fogtam. Szőke
tincseim itt-ott kiálltak és az égre meredtek. Ezért érdemeltem ki a trolibusz
becenevet keresztanyámtól. Ezen mindig jót nevetek. Felkaptam a kardigánomat,
az ingem és a ceruza szoknyám fölé. Táska a vállamon, iratok, telefon.
Felhúztam a magas sarkú cipőmet és kiviharoztam az ajtón. Lesiettem a lifttel a
parkolóba, a hatodikról viszonylag hamar leértem. A parkoló zsúfolásig volt, az
autóm persze valahol leghátul állt. Az esélytelenek nyugalmával próbáltam oda
préselni magam, nagy nehezen sikerült. Miután kis híján letörtem két
visszapillantó tükröt, odaértem drága szerelmemhez egy piros Audi R8-as .
Vártam ahogy egy kicsit tisztul az út, majd bepattantam és elindultam. Majd
beparkoltam a kocsi sorba. Az arcom rögtön grimaszba fordult és megmarkoltam a
kormányt. Amikor azt hittem durvább már nem lehet esni kezdett a hó. Már
februárt írtunk méghozzá 14. ét. Türelmesen vártam amíg a szerencsétlenek
eltűnnek előlem. Azonban amikor már tíz perce a munka helyemen kellet volna
lennem kicsit berágtam. „Le esik egy szem hó és a város egyszerűen megáll”.
Végre kiszabadultam és száguldani kezdtem. A munka helyem előtt találtam egy
parkoló helyet. Egy gyönyörű farolással már be is álltam.
Az épület viszonylag magasra nyúlt, talán húsz emeletes lehetett,de nem
biztos. Keresztül szeltem a halt egyenesen a lifthez mentem. Ütögetni kezdtem a gombokat, de nem csinált
semmit. Egy férfi lépett ki a feljáró ajtaján. Szürke overállt viselt a kezében
pedig egy szerszámos ládát tartott. Ez nem jelent sok jót. „A lift meghibásodott,
sajnos a lépcsőn kell mennie” mondta sajnálkozva miközben végig nézett rajtam. Ilyen
tényleg nincs, ez nem az én napom. Nagy levegőt vettem és nekivágtam.
Hát persze hogy a tizenkilencedikre kellett mennem. A lábam meghalt,
mire az irodámba értem. Éppen lerogytam a székre amikor Betty kopogtatott. Ő
volt a recepciósunk, nagyon aranyos lánynak ismertem. Mindig visszafogott, most
barna inget és fekete szoknyát viselt. Rám mosolygott.
Felé biccentettem. A fejével a mellettünk lévő iroda felé intett. Ahol
a főnököm Candy dolgozott. „Látni akart „ mondta Betty . „De azt mondtam neki
hogy a mosdóban vagy” Kedves tőle,
nagyon bírtam a csajt, a főnökömet már kevésbé. De nem is azért van hogy
kedveljem. Rendbe szedtem magam és elindultam a pokol kapuja felé, majd be is
kopogtam rajta.
Beléptem és
magam mögött becsuktam az ajtót. Candy az író asztalánál ült ,háttal az
ajtónak. Fekete hosszú fürtjei közül egyet éppen körültekert frissen
manikűrözött karmain. Telefonált és belenevetett a kagylóba. Olyan hangot
hallatott mint amikor a villát végig húzzák a tányéron.
Elköszönt élete tudom is én
hányadik szerelmétől (akit rendszeresen mással helyettesített, még az iroda
vékony falai között is )és letette a készüléket. Felém pördült és
elkomolyodott. Fújt egy buborékot a szájában lévő rágógumiból. Fekete zakót
viselt és köldökig kivágott inget,amely látni engedte plasztikáztatott
domborulatait . Volt némi távol keleti beütése, a mosolya állatiasnak hatott.
Össze szorította a szemeit és úgy meredt rám. „Van egy feladatom a számodra
.Tudom hogy péntek van de ez nem várhat. Bent kellene maradnod megcsinálni egy
prezentációt nekem a hétvégére.”
Hát persze hogy
nem várhat. Akárcsak az ötös számú pasia sem. Forgatni akartam a szemem de
megálltam . „Itt vannak az anyagot, kérlek rendezd össze nekem”. Sátáni
vigyorral nézett rám. Szerettem volna felképelni a dossziéval de nem vesztem el
az állásomat egy ribanc miatt. Rá néztem és egyetértő mosollyal néztem rá, na
jó vittem bele némi dögölj meg kifejezést is. Végül elhagytam az irodát.
Durcásan vittem
vissza az irat kupacot a helyemre és letettem az asztalra. Egy darabig néztem a
félméteres irat halmot és tudtam hogy ezzel nem fogok egyhamar végezni. Mattel
is beszélnem kell hogy késni fogok. Küldtem neki egy sms-t. „Szia kicsim késni
fogok, rengeteg munkám van majd hívj ha ráérsz”. Elküldtem és neki estem a
dolgomnak. Már elegem volt a statisztikai adatokból, és felállt a szőr a
hátamon a prezentációtól mikor rezegni kezdett a telefonom. Matt küldött egy
sms-t:
„Nem biztos
hogy tudok menni, sajnálom majd beszélünk”
A szavai a
földre küldtek. Nem hiszem el hogy ez most komoly. Ez életem egyik
legrosszabb napja. Belevettettem magam a munkába afféle figyelem
elterelés gyanánt. Működött, nagyjából három órán keresztül. Fél nyolc fele
befejeztem a prezentációt és elküldtem. Össze szedtem a holmimat és leléptem az
irodából. A kocsimhoz értem amikor megláttam, hogy a bal első kereke le van
engedve. Oda hajoltam és megnéztem ,teljesen levolt eresztve. Mérgemben bele
rúgtam az abroncsba és szitkozódtam. Bezártam a járművet. Sajna nem volt
pótkerekem, így nem tehettem semmit.
A néhány centis hóban gyalogolni kezdtem egészen a metró állomásig .
Éppen azon gondolkoztam hogy mégis mit vétettem amikor csipogni kezdett a
telefonom. Megnézetem, lemerült az aksi. Ezen már csak nevettem, persze nem
jókedvemben. Zsebre vágtam a szerkezetet és felpattantam a metróra. Aztán át
szálltam egy másikra. Mikor a másodikról is leszálltam, még sétálnom kellett
legalább két kiló métert. Ami nem esett volna nehezemre ha nincs mínusz 31 fok,
és nem csak egy vékony kardigánt viselek. De franc sem gondolta hogy lerobban
az a nyamvadt autó. Az orromban két cuki jégcsap jelent meg, a hajam pedig
deres lett. Dideregve értem el a társasházig és már nagyon elegem volt
mindenkiből. A házba érve kicsit
megnyugodtam, ahogy a végtagjaim lassan felolvadtak. Kellemes bizsergés futott
végig rajtam ahogy átmelegedtem. Felmásztam az emeletre, a lakásba lépve
ledobáltam a cuccaimat az első vízszintes felületre. Majd lerogytam a a
narancssárga kicsit megviselt kanapéra. A házban rengeteg munka várt még rám de
magam sem értem hogy miért nem volt kedvem semmihez. A kocsim meghal, a főnököm
bunkó, átfagytam és a barátom sincs sehol. Ekkor eszembe jutott hogy lemerült a
telefonom. Gyorsan előkerítettem a töltőt. A telóm egy csilingeléssel jelezte
hogy bekapcsolt. Nem kaptam semmi üzenetet ,így úgy döntöttem,hogy inkább a
házzal foglalkozom. Hogy jobb kedvem legyen bekapcsoltam a rádiót és vele
együtt kezdtem énekelni. Keresztül szambáztam a lakáson kezemben egy merőkanállal
miközben Anastaciától énekeltem a „I’m Outta Love” című számot. Nem vagyok
valami jó énekes, sőt kifejezetten rossz vagyok de ez abban a percben nem
érdekelt. A zene ütemére elmosogattam, rendet raktam és fel mostam. Szerettem
bulizva takarítani.
Fáradtan dőltem le a kanapéra, a támlájára hajtottam a fejem.
Rendelhetnék valami ehetőt mert biztos hogy most nem fogok főzni. Felkaptam a
telefonomat és rendeltem egy pizzát. Egy
félóra múlva csengettek. Ám az ajtó előtt nem állt senki. Lenéztem a földre,
ahol egy piros borítékot pillantottam meg. Nem hiszem hogy a pizza futár hagyta
itt. Felvettem és szét hajtogattam. Egy kézírásos üzenet volt benne: „Hazugságom nem szép tudom , de volt értelme megmutatom, szerveztem egy kis vadászatot, remélem nem bánod.
A következő nyom a földszinten vár, siess várok rád.” Az ötleten
mosolyognom kellett, és még jobban örültem mert tudtam hogy nemsokára ismét
láthatom, de a kamuzás miatt még kifilézem. Minden esetre zsebre raktam a
cetlit gyorsan felöltöztem és lementem a földszintre. A postaládán egy nagy
piros szívecske volt. Hangosan felnevettem amint megláttam. Beletúrtam és egy
újabb boríték volt benne, amelyben ez állt: „A következő hely az utcában van,egy kis eldugott sarokban. Kis tó,
padokkal övezve.”
Ebbe a közeli parkban lakatoltuk le a szerelmünket és kis padhoz, már
elég régen. Elsétáltam a parkhoz. Teljesen kihalt volt. A padunkat nem rég
lesöpörték, és a tetején egy boríték feküdt rajta egy kővel. Nevetve felkaptam
és olvastam az utasítást. Még vagy három különböző számunkra fontos helyre
mentem el amikor megtaláltam az utolsó.
„elég a vadászatból, most már látni
szeretnélek, kérlek gyere a pavilonhoz, ott várok rád”
A park közepén
állt egy kicsi fából tákolt építmény, mindig is nagyon romantikus helynek
tartottam. Miközben igyekeztem a kijelölt cél felé esni kezdett a hó. Távolról
láttam hogy valami világít a pavilonnál. Egyre közelebb értem ,akkor tudatosult
bennem hogy mik világítanak. A kis faépület kicsi gyertyákkal volt körbe rakva .
Eléggé besötétedett ahhoz hogy a lépcső tetején álló személy arca ne
látszódjon. Már csak pár méterre
lehettem amikor elindult felém . Lazán lesétált a lépcsőről egyenesen felém
.Könnyek csorogtam a szememből, boldog voltam hogy újra láthatom. Nem bírtam,
odafutottam hozzá és a nyakába vetettem
magam. Nevetve kapott el és megpörgetett. Majd megcsókolta a homlokom és kézen
fogva felvezetett a pavilon közepébe. A padlózatot vörös virág szirmok
borították, a gyertyák pedig elég fényt biztosítottak ahhoz hogy végig nézzek a
szerelmemen. Magasabb volt nálam fél fejjel, arcát gyenge borosta fedte,mosolya
elbűvölő volt, a szeme pedig izgatottságról és szerelemről tanúskodott. Szembe
fordított magával és mélyen a szemembe nézett.
„Drága szerelmem, remélem tudod hogy
rettentően hiányoztál. már alig vártam hogy újra láthassalak és átölelhesselek.
Te teszed teljessé az életemet és már évek óta fel szeretném tenni neked ezt a
kérdését. Csak eddig nem voltam elég bátor hozzá, de most minden bátorságomat
összeszedve itt állok előtted. Nos Mona Harris, részesítenél abban a különleges
kegyben hogy hozzám jössz feleségül.”
Elakadt a
lélegzetem ahogy letérdelt a szirmokra és felém nyújtott egy gyönyörű gyűrűt. A szám elé kaptam a
kezem, öröm könnyek buggyantak ki a szememből . Szét áradt bennem a melegség,
és a szeretet. Nem hittem el hogy tényleg megkérte a kezem.
„Igen” nyögtem ki két szipogás között.
Földön túli mosoly jelent meg az arcán .A kezemért nyúlt és felhúzta az ujjamra
gyűrűt . Még mindig szipogtam amikor magához ölelt és megcsókolt. „Annyira édes vagy amikor zavarba
jössz.” kuncogott. Morcos arcot vágtam. Azonban ekkor vettem észre hogy jó
pár ember körüláll bennünket. Most tapsolni kezdetek. Itt volt az én családom
az ő családja és a barátaink egy része is. Mind gratuláltak én pedig ismét
pityeregni kezdtem. Ez volt életem egyik legszebb napja. Az esküvőnk napjáig.
