Szívdobbanás: Várni, majd valóra váltani..

Camille

            Hát ezt a napot nem egészen így képzeltem el. Pedig tényleg sok mindenre számítottam dühös Daemonra, elalélt Daemonre sőt még boldog Daemonre is, de ez még engem is váratlanul ért.

Így visszagondolva, ott kellett volna maradnom és ellátni a baját, a régi Camille igen is ezt tette volna. Azonban már nem vagyok az aki korábban megtépett egy csajt a folyosón. Biztos a terhesség miatt van. Erre a gondolatra összeszorul a torkom és megfogom a hasam.

Hogyan tovább? Nem is értem, hogy mondhatott ilyet. Persze nem tudhatta, de akkor is ez nagyon fáj. Szegény kicsi nem tehet erről az egészről. Ahogy a gondolat végére érek ismét elsírom magam. Már nem vagyok olyan messze a célomtól.

Amikor kiléptem az irodából, rájöttem, hogy találnom kell valami helyet ahol meghúzhatom magam egy kis időre.

Fizettem a taxisnak és kiszálltam egy gyönyörű környéken. Az egyik takaros, kertes házhoz megyek. A gyep tele van kerti törpékkel, meg is botlom az egyikben. Majd óvatosan kopogok a mahagóni ajtón, amikor kinyílik megpillantom a nagynénémet.

-Szia Camille. - őszinte mosoly terül szét az arcán és szorosan a karjaiba zár. -Gyere be.

-Köszönöm Rose. - bólintok.

-Mesélj el mindent. - kísér a takaros piros kanapéhoz ahol kiöntöm neki a szívemet. Türelmesen végighallgatta azt a pár órát.

-Jajj te lány. Nem számítottam ekkora kalamajkára. De ne félj minden rendben lesz. -simogatja a hátam. Ekkor kopognak az ajtón.

-Nyitom!! -kiabálja Rose és feláll. -Mindjárt jövök szívem. -ezzel elmegy.

Belekortyolok a finom erdei gyümölcs teába, de nem élvezhetem sokáig a finomságát, mert hirtelen kiabálás támad.

-Nem jöhetsz be. Teljesen kiakasztottad szegény lányt!!

-De muszáj beszélnem vele.

-Most nem engedhetem meg. Gyere vissza holnap.

-Nem. -hallom Daemon erős baritonját, csak úgy sugárzik belőle a határozottság. A gyomrom apró gombolyaggá alakul és képtelen vagyok megmozdulni.

-Nem vita tárgya. -ezzel becsapta az ajtót és a hangok alapján kulcsra is zárta.    

-Gondolom hallottad. -kérdezi. Én csak bólintok. -Na gyere együnk valamit.

Daemon

-Figyelj, most hogy tudjuk biztonságban van, be kell látnom, hogy Rosenak igaza van. Lehet, hogy meg kellene várnunk, hogy Cam megnyugodjon egy kicsit.-javasolja Alex. 

-Ezt most komolyan mondod?? -fakadok ki. 

-Igen. A baba miatt nem kellene felzaklatni. - érvel. Te jó ég. Még mindig nem fogtam fel, hogy mi folyik itt. 

-Rettenetes dolgokat mondtam Alex. Nem lett volna szabad, egyszerűen elegem volt abból, hogy Elisabeth felajánlja nekem bármelyik testrészét. Csak leakartam állítani. Szerettem volna ha leszáll Camilleről, ekkor érkeztetek meg. 

-Gondolom közben rájöttél, hogy ezzel nem oldottál meg semmit. Sőt tovább építetted ezt a fost. 

-Köszönöm, enélkül is épp eléggé kivagyok, nem kell még az okoskodásod is. -jelentem ki. A tenyerembe temetem az arcomat és legszívesebben lehúznám magam a fajanszon. Oda való vagyok. Megbántottam azt a nőt akit igazán szeretek, hogy mondhattam ilyeneket. Hivatalosan is kiérdemeltem a legnagyobb seggfej címet. A beállt csendben megszólal Alex telefonja, de nem veszi fel.Fura. 

-Szerintem ideje menni. Velem jössz?? -kérdezi felvont szemöldökkel. Miközben taxit hív. 

-Nem. Én még maradok. - határozom el bár még fogalmam sincs, hogy van e értelme. 

-Te életed. - biccent és halványan elmosolyodik. -Vigyázz rá. -ezzel elindul. 

-Rejtélyes egy kölyök vagy te. -rázom meg a fejem. 

-Azt hiszem ezt bóknak veszem. - most már szélesen mosolyog. Holnap találkozunk. -int és beszáll a taxiba. 

Végig nézem ahogy elhajt majd egyenesen a gyep közepére sétálok és lehuppanok pont az ablakkal szemben. Bámulok befelé. Pillanatnyilag jobb ötletem nem nagyon van. Kezdetnek ez is jó. Legalább nem esik mosolyodok el. 

Kár volt ilyet gondolni, vigyázz mit kívánsz. Mintha csak nyomatékosítani akarná valaki odafent, hogy rosszul áll a szénám szakadni kezd az eső.

-Te most szórakozol velem?? -kérdezem az égre meredve széttárt karokkal.- Már pedig akkor is itt maradok. 

Kezdek megkergülni, már társalgok az esővel, ennek nem lesz jó vége. Ha ez így megy tovább hamar egy fehér szobában találhatom magam. Camille viszont itt van. Innen nem távozom csak és kizárólag vele.

Camille

-Nem hiszem el, hogy még mindig odakint ül. Már órák óta szakad, arról nem is beszélve, hogy már sötét is van. - értekezik Rose ahogy közösen kibámulunk az ablakon. Daemon már vagy háromszor bőrigázott, de nem hajlandó elmenni. Írtam neki, hogy mennyen haza, a válasza az volt, hogy csak akkor megy el ha vele megyek. 

-Komolyan meg fog betegedni. - gondolkodom hangosan. 

-Na ennyi. Eddig bírtam. - felállok az ablak mellől és elindulok az előtérbe. Magamra kapom a cipőm és leakasztok egy esernyőt a fogasról. 

-Miért csinálod ezt?? -kérdezi nagynéném a falhoz dőlve. 

-Azért amiért ő is itt van. Mert szeretem. - ezzel kilépek az esőbe. 

Daemon

Konkrét vízesés alakult ki a heréim mentén az elmúlt három órában. De nem adhatom fel. Szeretem ezt a lányt és nem fogom elveszíteni egy hülye elhamarkodott megjegyzés miatt. Szeretnék mellette lenni amikor domborodni kezd a pocakja, vinni terhes tornára meg minden amit lehet. Szeretni akarom és feleségül venni ha még hozzám jön.

Az elmúlt órák tökéletesek voltak arra, hogy felforgassák az érzelmeimet. Nem terveztem még gyereket, de már nem érdekel, csak az számít, hogy velük akarok lenni, védeni és szeretni őket. Amíg tudom.     

A gondolat, hogy talán nem tehetem szöges drótként fonódik a gyomromra. Én pedig könnyezni kezdek. Mindent elrontottam. Az esőtől nem látszik, de elsírom magam. 

Megcsörren a telefonom, elfog a halvány remény, hogy Camille az, de amikor meglátom Elisabeth nevét elönt a csalódottság. A sokadik csöngésre felveszem. 

-Ne búsulj főnök, ha gondolod én meg tudlak vigasztalni. -dorombolja. 

-Ki. Vagy. Rúgva. -felelem és kinyomom a telefont. Majd ledobom a földre és a tenyerembe temetem az arcom. Átadom magam a zokogásnak.

Felkapom a fejem, majd megpillantom Camillet aki a fejem fölé tart egy esernyőt és úgy néz le rám. A szívdobbanásom kihagy egy ütemet. Lassan felállok, mintha egy gyors mozdulattal elijeszthetném.

-Miért vagy itt Daemon? - kérdezi óvatosan. Én pedig mosolygok, pusztán mert szóba áll velem.

-Szeretlek Cam. Néha hülyeségeket beszélek, de ezt tudod, ahogyan azt is, hogy címeres barom vagyok.

-Nem vagy az.

-De igen. Megbántottam  egy ilyen csodálatos nőt mint te, pedig csupán egy dolgot akarok igazán. Boldoggá tenni téged.

-De a baba... -kezdi, de félbeszakítom.

-Remélem az édesanyja természetét örökli. -erre Camille szégyenlősen elmosolyodik. -És a mosolyát.Vigyázni fogok rátok, ígérem.

Cami arcán könny csillog, de most semmiképpen nem akartam, hogy sírjon. Nagy levegőt veszek és közben letérdelek.

-Camille, tudom, hogy nem ismersz túl régóta és a kapcsolatunk sem volt mindig felhőtlen. Már akkor amikor a folyosón verekedtél, vagy amikor belöktél a medencébe, már akkor tudtam, hogy felfogod forgatni az életem. És beváltottad a hozzád fűzött reményeimet. Megbolondítottál és teljesen beléd szerettem. Így fontos elhatározásra jutottam a napokban. 

Bevallom ezt az egészet nem így képzeltem el, virágokat akartam meg minden, de nem akarok várni vele. Szóval Cam, ígérem, hogy boldoggá teszlek, kérlek gyere hozzám feleségül.

Camille könnyei most már csorogtak. Én diszkréten előhalászom a gyűrűt a zsebemből, így várom a válaszát.

-Igen. Hozzád megyek. - lehajol hozzá és a nyakamba borul, úgy csókolom ahogy csak tudom. Soha többé nem fogom elengedni.

Jó sok csók múlva már a kanapén ülünk és száraz vagyok, Cam pedig a karjaimban van. Túlestünk  Rose kínvallatásán, mikor pedig úgy döntött, hogy megkegyelmez és üdvözölt a családban.

-Apropó és milyen nevet adjunk a picinek?? -kérdezem vidáman.

-Arra gondoltam ha fiú lesz lehetne Kevin vagy Ty. De ha kislány lesz akkor lehetne...

-Emily. Legyen Emily. - kérlelem.

-Ez tetszik, legyen. - egyezik bele a menyasszonyom. A kezemet a pocakján nyugtatom és finoman beleharapok a nyaka érzékeny hajlatába. Olyan régen éreztem a selymes bőrét.   

-Tipikus pasi. -jegyzi meg.

-Bűn ha kívánom a saját menyasszonyom?? -kérdezem huncutul.

-Halkan még Rose meghallja. -kuncog Cam.

-Az erényedet már nem kell féltenie. - válaszolom mivel ez az igazság.

-Hmm, ez igaz. - ezzel pedig megcsókol azokkal a puha ajkaival. Lekapom róla a pólóját és magamhoz húzom.

-Az enyém vagy. -jelentem ki miközben megfogom a derekát.

-Az bizony. -nevet fel.

-Örökre.

-Örökre. -bólint és lehajol, hogy megcsókoljon.

Két hónappal később: 

Daemon

 

Néhány hónap telt el azóta a bizonyos nap óta amikor az esőben megkértem Cam kezét, ő pedig igent mondott. Engem pedig a világ legboldogabb férfiává tett. Azóta minden nap egyre jobban beleszerettem. 

-Daemon kész a kaja!!! -kiállt nekem, mert azt hiszi, hogy a nappaliban vagyok. De téved, ugyan is itt vagyok a háta mögött szexisen a falnak támaszkodva. Végig pásztázom szexre termett menyasszonyom egyre kerekebb idomait. Az enyém. Ekkor megfordul és meglepődve veszi tudomásul, hogy ott állok. 

-Hello szép hölgy. -kacsintok és előhúzok egy vágott virágot a hátam mögül. 

-Jajj szívem, de édes vagy. -mosolyog és nevet. -Annyira figyelmes vagy, de még édesebb lenne ha nem a nappaliban lévő virágcsokor virágaival ajándékoznál meg már a harmadik alkalommal. -nevet rám. 

-Nos, attól tartok szépséges istennőm lebuktam. Tégy velem amit akarsz. - mosolygok rá a legcsábosabb mosolyommal. Tüneményes mosollyal felém hajol és megcsókol. Ez az. 

-De kész a vacsi, nem hagyom, hogy megint elhűljön. -rázza a fejét. 

-Pedig ezért vettem a mikrót. - vágom be a durcát. 

-Ezzel nem győztél meg teljesen. - néz rám dacolva, olyan édes. Szeretem ha ellenáll. Úgy viccesebb. 

-És esetleg ezzel.. - úgy fordulok, hogy neki tudjam nyomni a konyhaszigetnek. Nem ellenkezik és átöleli a nyakam. 

-Nos, Mr. Romantika ennél több kell, hogy levegyél a lábamról. 

-Oké akkor majd később. -ezzel elengedem, mire durcásan fúj egyet. -Akkor együnk. 

-Szemét. - mondja halkan. 

-Mi?? -kérdezek vissza magamban nevetve. 

-Csak azt mondtam, hogy szeretlek. - vigyorog ártatlanul. 

-Na persze. 

A megrakott tányérokkal bevonulunk a nappaliba és leülünk az asztalhoz. 

-Alex ?? -kérdezi Cami anyai szeretettel a hangjában. Vállat vonok. 

-Két órája beszéltem vele, azt mondta most szeretne egy kicsit egyedül lenni. 

-De ne mondta miért?? -aggódik. 

-Mi pasik nem nagyon szoktunk egymással lelkizni. -erre csúnyán néz rám. Végül megadom magam. -Jól van na akkor megnézem. -felemelem a seggem és elindulok ekkor azonban valaki megnyomja a csengőt. 

Ráncolt homlokkal ugyan de oda megyek és kinyitom. Egy magas, szálkás hapsi áll ott fekete bőrszerkóban és persze napszemüvegben. Este, hétkor. Nem kicsit gyanús. 

-Igen?? -kérdezem. 

-Alex itt van. 

-Attól függ ki kérdezi. 

 -Fontos. 

-Várjon. -ezzel egy szép csukló mozdulattal becsapom előtte az ajtót. Felrobogok az emeletre és be is nyitok Alex szobájába. Reméltem nem gyalogolok bele semmilyen kellemetlen szituba. De ez rosszabb volt. 

A szoba üres volt. A szekrényajtók tárva nyitva, a ruhák eltűntek. Az ágyhoz mentem és megláttam rajta egy macskakaparással írt levelet. 

Kedves Daemon és Camille, 

Ne haragudjatok, de nem maradhatok tovább veletek. Pontos magyarázatot sajnos nem adhatok, de tudnotok kell, hogy jól leszek. Egy időre el kell tűnnöm, mivel utolért a múltam. Nem bírtam volna elviselni, ha nektek bármi bajotok esik miattam. 

Ezalatt a rövid idő alatt amit veletek töltöttem, több szeretetet és törődést kaptam mint valaha bármikor. Ti lettetek a családom és mindig azok lesztek. Szeretlek titeket. 

Ja és Daemon vigyázz rájuk, ha bajuk esik megtalállak és elverlek. Tudom, hogy most mérges vagy, de majd egy nap hálás leszel nekem. Kérlek puszild meg a többieket helyettem.

ígérem még találkozunk. Vannak események amiket nem fogok tudni kihagyni. Ott leszek, akár egy árnyék.

Védd meg a családot. 

Alexander A.

2010.04.05.

    

Szívdobbanás: Félre érted...

Camille

            A repülő út nem a legkellemesebb dolog amit valaha tapasztaltam. De legalább nem hánytam le a stewardess amikor megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Jó kislány módjára egy zacskóba hánytam. Hát nem elbűvölő?? Remek anya leszek, nem is értem, hogy mit gondoltam.

A leszállásnál viszont minden simán ment, avagy nem hánytam. Most már szilárd talajt értük Alexxel és megvannak a cuccaink is. Egy elégedett mosollyal nyugtázom, hogy legalább minden holmink épségben földet ért. 

-És most?? - kérdezem feszültséggel vegyes izgalommal. . 

-Kellene egy taxi. Kezdetnek jó nem ?? - mosolyog rám Alex azzal a kis fiús vigyorával. 

-Igaz. - bólintok rá gyorsan. Tényleg nem állok a helyzet magaslatán. Talán csak azért mert összejöttek a dolgok.

-Hmm, melletted érett felnőttnek érzem magam Cam. - motyogja Alex és kicsit oldalba lök. 

-Miért is??? - szólalok meg kissé hangosabban, mivel a beszólásával kiragadott a kis gondolatmenetemből.

-Mert azt teszed amit mondok. -vigyorog rám azzal az "én-szartam-a-spanyol-viaszt" mosolyával. 

Megrázom a fejem és ekkor tűnik fel, hogy hol vagyunk. Minden olyan hirtelen történik, mint az akciófilmekben látom a lelassult jelenetet.  Mozdulok és úgy kapom el Alex karját, mint Pókember a rossz fiukat abban a filmben.

Vissza kell rántanom az úttestről, mert drága felelősségteljes nagyokos éppen egy taxi elé akar kisétálni minden komolyabb megfontolás nélkül. Megtántorodik, majdnem elesik. 

-És mire jó a szemed te felnőtt?? - nézek rá komoran, persze a tekintetemben bujkál egy kis káröröm is. Egy-egy. Dicsőségesen nyelvet öltök rá.

-Erre is kiterjed az utasbiztosítás, nem ?? - vakargatja meg az állát szégyenlősen. Viszont így sem kerüli el a figyelmem a megjegyzése pimasz oldala ettől pedig az örömömet, mintha elfújták volna. Érik az  seggbe rúgás.    

-Valószínűleg, de nem akarom kipróbálni és neked sem ajánlom. 

-Csak vicceltem. Nyugi nagyi. - emeli fel a kezét, hogy nyomatékosítsa amit mond.

-Voltam én is fiatal, de szemtelen soha. - kacsintok rá szarkasztikusan. Ezt a háborút nem nyered meg haver, ahhoz korábban kell felkelned.

-Hohohohohoh. -incselkedik és felnevet.

-Egy nagyi nem kellene a bátyádnak. Nem bukik a lógó mellekre. Legalább is remélem   - kacsintok rá.

-Jó ezt megnyerted. - neveti el magát ismét. Amikor nevet akkor jövök rá, hogy mennyire szeretem a társaságát. Elfelejteti velem az aktuális nyomorom és erre mostanában nagy szükségem volt.

Kinyújtja a kezét és gyorsan fog egy taxit. Bepakolják a csomagokat, a csomagtartóba amíg én beszállok. Kényelembe helyezem magam a dohányszagú bőrülésen. A taxi sofőr kedves hapsinak tűnik, elmondjuk neki a címet és már indulunk is. A vezetési technikáján lenne még mit finomítania. De annyi szent, hogy nem lesz Formula-1 -es pilóta. 

Megmondom őszintén, még sosem láttam Daemonék cégét, de pontosan olyan hivalkodó, mint amilyenre számítottam. Nagyon Daemonös, egyszerűen nincs rá jobb szó. Simán keresztül sétálunk a hatalmas előcsarnokon a recepciósig.  Az egész hely letisztult,  talán ennek egyik jelentősebb oka a hatalmas üvegablakok amik miatt hatalmas a világosság a hallban.

A csajszi az íróasztal mögött  alig lehet idősebb nálam, mondjuk az nem volt nehéz. Mogyoróbarna, vállig érő haja tökéletesen kiemeli hatalmas és barátságos zöld szemeit. Hozzáértően kezeli az orra előtt lévő számítógépeket. A kiállása nem túl határozott ami arról árulkodik, hogy nem régóta van a cégnél. Legalábbis, ha jó a meglátásom.

-Szia. Tudnál segíteni?? - kérdezem kedvesen. Rám emeli a tekintetét. 

-Szia. Miben tudok segíteni?? - kérdezi mosolyogva. Kicsit összehúzott szemmel néz rám így azt a hatást kelti mintha a vesébe látna.

-Daemonhöz jöttünk. - jelentem ki egyszerűen.

-Milyen ügyben?? - a szemöldökrángatásnak ezt a technikáját még nem láttam eddig. De nyilván furcsa volt neki az igazgató keresztnevét hallani. Mindenki csupán Mr. Agenta néven ismeri.  

-Magán. - közlöm tárgyilagosan, de vidáman. 

-Mr. Agenta rá ér. Nyugodtan felmehettek. - biccent.

-Köszönjük. - ezzel hátat is fordítottunk és az emelt felé vesszük az irányt.

-Ez jól ment. - mondja Alex. Nem értem mégis mit várt. A sokadik emeleten szállunk ki a liftből. Az irodák felé haladva elsétálunk egy üres asztal mellett ami a titkárnő asztalának tűnik, a rajta lévő sok szépségápolási termékből kiindulva. Egy komplett szépség szalon hever az asztalán. 

Tovább sétálunk hamar megtalálom Daemon irodáját. Az iroda oldala torzított üveg, így látom, hogy egy alak van csak bent. Gondolkodás nélkül nyitok be az irodába, másra sem vágyom csak arra, hogy Daemon karjaiba vethessem magam.

Már csak néhány lépés választ el az ajtótól amikor meghallom a kiszűrődő beszélgetést. Daemon nincs egyedül ahogy az a nő állította. Ekkor valaki megszólal.

-Tényleg ettől a vézna fruskától várod, hogy majd trónörököst szül neked?? -kérdi egy női hang.

-Nincs ehhez közöd Elisabeth. Nem várok tőle ilyesmit, még.

-Tényleg ?? -hitetlenkedik a másik hang.

-Igen, most egy gyerek mindent elrontana. Még alig kóstoltam bele az üzleti életbe és Camillet sem ismerem még eléggé egy ilyen komoly döntéshez.

Ekkor egy magányos könnycsepp csordul végig az arcomon, miközben olyan fehér leszek, mint a vakolat. Nem tudok levegőt venni, egyszerűen nem megy. Hallom ahogy a mellettem álló Alex hatalmas lélegzetet vesz. Mikor rám néz mondani akar valamit, de nincs szükségem szavakra, Daemon így  is eleget mondott, hogy darabokra törje az én kis naiv lelkemet.

Szóval fogom a megmaradt önbecsülésemet és nőiesem távozom, miközben hallom Alex vigasztaló szavait és ahogy kinyílik egy ajtó.   

Alex

Állatias lendülettel tépem fel az iroda ajtaját. Daemon rögtön felém kapja a fejét arca pedig felderül. 

-Szia öcskös. - szól, de én rögtön odalépek hozzá és a vállánál fogva taszítok egyet rajta. 

-Hogy mondhatsz ilyet!!! -üvöltöm egyenesen az arcába. 

-Mégis mi a fene bajod van!!! -kiabál vissza. 

-A barátnőd terhes te igen gyökér és minden szavadat hallotta!!!! -folytatom. 

-Hogy mi van ??-kérdezi zavartsággal vegyes haraggal a hangjában. Ami meglep. Lehet, hogy nem..

-Nem tudtad?? -kérdezem most már én is zavartan. 

-Nem. - Daemon arca fél másodperc alatt hat árnyalatot fehéredett. 

-Bassza meg. -káromkodik Daemon. 

-Na nem mondod. -teszem csípőre a kezem. Ekkor a szobában ülő felesleges harmadik felvihog, akár egy ló. 

-Jajj édeseim ez igazán mókás. -nevet. 

-Neked nem osztottunk lapot, ez most a nagyok beszélgetése, te bizonyára nem értenéd. -mordulok rá és egy egészen kicsit meglököm a kezében lévő kávéscsészét melynek tartalma teljesen véletlenül,  ráborul a nyilván drága ruhájára. Igazán kár. 

-Meg kell keresnünk. -mondja a fivérem még mindig üveges szemmel. -Ezt helyre kell hoznom. 

-Hát nem ártana. És haver ide nem lesz elég egy tábla csoki. -rázom meg a fejem és egy jól irányzott mozdulattal tarkón vágom. 

-Most akartam megkérni a kezét. -előveszi a zsebéből a kis dobozkát. Az égre emelem a fejem. Ideje fellapátolni azt a sok szart, nincs sok időnk. Ekkor megcsörren a telefonom egy ismeretlen szám. Sőt még annál is kevesebb időm van.