A választás a tiéd

            Van egy törzs ami még képes volt elszigetelődni a civilációtól.  Napjainkban is  felfedezetlenül élnek a régi hagyományaik szerint. Hogy honnan tudom mind ezt, nos egyszer jártam náluk, meghaltam volna ha nem segítenek.

            Egy óceán néző hajó túrán vettem részt, jó kalandnak tűnt, amíg viharba nem kerültünk. A hajónkat Shelbinek hívták, előkelő hajó volt, mind méretét tekintve mind pedig  felszereltségét. Ámulatba ejtette azt aki látta. Az én ízlésemnek elég puccos volt, mivel egyszerű újságíróként kerestem a kenyeremet, az igazat megvallva ezért is mentem el arra a kirándulásra , hogy bebiztosítsam az előléptetésemet, amire alig volt kilátás.

            A hajó út az Atlanti- óceán mellett fekvő Haiti kikötőből indult. Én kint álltam a fedélzeten és néztem az előttünk elterülő hatalmas vizet. A hajó kürtölt egyet ,majd elindult. Fél óra múlva már a Sargasso- tengeren hajóztunk szélsebesen. Az előkelő vendégek nagy része visszavonult ,hogy szivarozzon meg ilyenek. Én nem értettem ,hogy nem kíváncsi valaki erre a csodás látványra. Órákon keresztül ácsorogtam a korlátnak támaszkodva és bámultam a messzeségbe.

Teljesen belefeledkeztem mindenbe amikor a hajó lassulni kezdett, majd érezhetően megállt ,mintha neki ütközött volna valaminek vagy megfeneklett volna. A gyors rántástól előre dőltem és a testem átlendült a korláton. A súlypontom áthelyeződött ,így ijesztő sebességgel kezdtem csúszni lefelé. Utolsó pillanatban azonban elkaptam a korlát legalsó  rúdját. Erősen ráfogtam. Megpróbáltam felhúzni magam, de ehhez gyenge voltam. Így csak lógtam, várva a csodára. Lenéztem a vízre. Hullámok nyaldosták a hajó oldalát és egyre magasabbra törtek. A hajó nem mozdult egyik irányba sem. Aztán elkezdődött. Egy hangos roppanást hallottam, úgy véltem ez a hajó közepe felől jöhetett. Ropogó fém hangja töltötte meg a napnyugta csendjét. Aztán éles síkoltásokat hallottam főleg nőkét. A kezem már zsibbadt. Magam is alig hittem el ,hogy ez mind csak pár másodperc alatt történt. Fel raktam a másik kezemet is a korlátra   Csúszott, alig bírtam ráfogni.  Sikerült felhúznom magam ,de vissza mászni már nem volt időm. Jött a következő roppanás, beleremegett a hajó. A tekintetem a vizet pásztázta láttam ,hogy élénk vörös csápok indulnak el felfelé belevájt a ladik oldalába. Elöntött a rémület. A csápok minden komolyabb megerőltetés nélkül hatoltak bele a vasburkolatba . Összefogja préselni a hajót. Az adrenalin szintem az egekbe szökött átugrottam a korlát fölött és a legközelebb álló menőcsónakhoz rohantam. A vendégek nagy része is arra felé igyekezett. Lökdösték egymást ahogy csak tudták. Engem is fellöktek és a földre zuhantam ,mint egy koszos rongy. Lábaim remegtek a félelemtől és a megerőltetéstől. Nem gyakran szoktam az életemért menekülni.

            A földön feküdtem tehetetlenül, senki sem segített felkelni sőt néhányan még meg is tapostak.  Remek. Összekuporodtam és nyöszörögtem. Cseppet sem férfiasan. Külön köszönet a hercegnő jelölteknek akik tűsarkút viseltek.

            Mikor egyre ritkább lett a tömeg végre sikerült felállnom. A ruhám tönkre ment és mindenem zsibbadt. Csodálkoztam ,hogy még élek. Körülnéztem a hajó szinte üres volt már mindenki a mentő csónakban volt, amiket eresztettek lefelé. Rohanni kezdtem a korláthoz ,de ekkor megláttam egy kislányt amint éppen sírt egy falnak támaszkodva és kicsi barna maciját szorongatta. Váltogattam a tekintetemet a csónak és a gyermek között. Vártam hátha felbukkan egy nő vagy egy férfi felnyalábolja a kislányt és szépen hárman beugrunk a csónakba és elviharzunk a naplementébe. Nem jött be. Senki, nem jelent meg. A mentőcsónakot egyre lejjebb eresztették.

            A franc egye meg. A kislány felé rohantam és lerogytam vele szemben a padlóra.

-Szia tündér, minden rendben lesz .- szóltam hozzá palástolva a rettegésem.  Szipogni kezdett és rám nézett zöld szemecskéjével. Szinte lehetetlennek tűnt ,hogy valakinek ilyen színű legyen a szeme. –Fel tudsz kelni?? –lassan bólintott, elkezdett feltápászkodni. Szorosan fogta apró plüssét.

            Árva szemei engem figyeltek. Hosszú, hullámos fekete tincsei az arcába hullottak. Aprócska fehér nyári ruhát viselt lila virág mintákkal.

            Felém nyújtotta kicsiny kezeit én pedig felkeltem és elfogadtam. Húzni kezdtem a korlát felé. Mikor odaértem láttam ,hogy már minden ladik a vízen van. Elkéstem.

            Kétségbeesetten kezdtem el keresni egy másik menekülési lehetőséget. Mindent számba vettem amikor a kislány megrángatta a kezemet.

-Gyere velem. –suttogta. Felvontam a szemöldököm, majd utána mentem. A hajó végébe vezetett. Ott találtunk még egy ladikot. Ez piros színű volt. Felsegítettem a gyermeket és leültettem az egyik ülésre.

-Várj itt. Mindjárt jövök. –elrohantam és eloldottam a csónakot majd megpiszkáltam a leeresztő berendezést, nem voltam szakmabeli ,így csak addig nyomogattam a gombokat amíg meg nem hallottam a láncok csikorgását ami azt jelezte ,hogy a csónak indulásra kész. Oda rohantam és beugrottam az apróság mellé.

-Na lássuk csak. –a lánc lassan leengedett a vízre. Lekapcsoltam a láncokat és elkezdtünk távolodni a hajótól. Kezdtem megnyugodni.

-Egyedül voltál tündér?? Hol van a családod?? –kérdeztem. Sírni kezdett .Jajj ne ,nem akartam felzaklatni. Hogy lehetek ennyire tapintatlan.

-Hé ne pityeregj, minden rendben lesz. –oda húzódtam mellé. Ahogy könnyes szemeivel nézett rám elgondolkoztam ,hogy nekem miért nem lett gyermekem. Aztán rájöttem. Nem találtam meg azt a nőt akivel érdemes lett volna gyermeket vállani. Levettem a kabátomat és a lány hátára terítettem.

-Nem szeretném ,hogy megfázz. Most pihenned kellene egy kicsit, bizonyára elfáradtál. –mondtam finoman. Bólintott s elfeküdt a széken. Hallgattam ahogy szuszog. Néztem a vizet ár nem háborgott annyira ,az acél monstrum pedig egyre jobban elsüllyedt. Végül már nem is láttam, pont úgy ahogy a többi lélekvesztőt sem. Magunkra voltunk utalva valahol a Bermuda háromszög közepében. Viszont teljesen kimerültem,  holnap foglalkozom a túl éléssel. Muszáj pihennem néhány órát.  Eldőltem és el is aludtam.

            Enyhe koccanást éreztem, a fejem neki ütődött a lélekvesztő falához. Nem a legjobb ébredési mód. Kinyitottam a szemem és felültem. Már hajnalodott. Az ég rózsaszínben pompázott, a ladikunk pedig egy homokos tengerparton volt.

            Felpattantam és átugrottam a homokra ,hogy megnézzem igazi-e. Az volt.

-Meghaltunk??- kérdeztem hangosan.

-Lehet. –megfordultam, a kislány éppen a szemét dörzsölgette álmosnak látszott. Oda siettem hozzá és kisegítettem a homokra. Még mindig nála volt a macija. 

-Remélem tévedsz. –a homokos part után egy hatalmas erdőt láttam mely közepén egy hegy nyúlt az ég felé. –Egy kis kaland? –kérdeztem az erdő felé mutatva. A hátára vette a macit és masírozni kezdett az erdő felé miközben elszánt „megtaposom aki elém kerül „ tekintetet vágott. Nevetni akartam, de elfojtottam. Megfordult és megvárta míg utolérem.

Az erdő szélén az egyik fának egy néni támaszkodott Elég idősnek tűnt arcát jó néhány ránc borította. Furcsa anyagokból készült ruhát viselt ami alig takarta csontos, sovány alakját. Haja már őszbe fordult szemei fakók voltak. 

                        Mikor mellé értünk kedvesen ránk mosolygott. Fogai furcsa mód ,teljesen épnek tűntek. A mosolya őszinte és melegnek hatott.

-Köszöntelek titeket. Örülök ,hogy hazatértél Nora. –szólt a kislánynak.

-Hello. Mi folyik itt?? –kérdeztem kevésbé udvariasan.

-Sajnálom fiam. De tegnap éjjel meghaltál.

-Mi ?? Dehogy haltam meg hiszen itt állok magával szemben.

-Sajnálom John. De ez az igazság. Agyon tapostak. –mondta a kislány.

-Nem hiszem el.

-Próbára tettelek, hogy a saját életedet mented-e vagy egy árva gyermek életét. Kiálltad a próbát. Így magammal hoztalak ide.

-Hol van az ide??

-Magadtól is rájössz. –mosolygott az idős hölgy . –Csatlakozz hozzánk egy új életben.

Nem éreztem magamat halottnak ,de élőnek sem. Végül velük mentem és elvesztem a fehér fény homályában, talán örökre.