A gyerekek általában megijednek a költözés gondolatától. Nos én az alig nyolc éves fejemmel majdnem összecsináltam magam. Túl sok volt a változás. A szüleim elváltak, aztán pedig költözünk. A dobozok amik a holmimat rejtették már régen a költöztető autóban sorakoztak. Nagyon reméltem hogy egy játékomnak sem esik baja mert ha igen akkor …….. Na mindegy. Alig három óra kínszenvedés és ablak bámulás után megérkeztünk egy narancssárga kétemeletes házikóhoz. Hatalmas ablakai és gyönyörű teraszokkal rendelkezett, bár kisé ódivatú volt. Kipattantam a kocsiból és felmértem az építményt. Itt-ott repedések tarkították a vakolatot, az erkély korlátja rozsdásnak tűnt.
Vettem a bátorságot és felsétáltam a bejárathoz. A fapadló
nyikorgott a tappancsaim alatt. Hát nem túl bíztató. A barna ajtón egy oroszlán
fejű kopogtató díszelgett. Mint a régi filmekben. Kinyitottam és belestem.
Mindenhol az a nyikorgó fapadló fedte a ház alját.
Vissza pillantottam
anyu valamit magyarázott a költöztetős hapsinak. Megragadtam az összes maradék
bátorságomat és be mentem. A fapadló mindenhol nyikorgott, de ijesztően
hangosan, alig mertem lépni. Így üresen a ház nagyon barátságtalan volt és
félelmetes. Az ajtóval szemben egy hatalmas lépcső állt ,kétoldalt szobákat
láttam. Az egyik lehetett a nappali , a másik meg a konyha, de valamiért jobban
érdekelt az emelet. Ráfogtam a korlátra és elindultam felfelé. A lépcső már
csak kicsit nyikorgott, csak a fél falut verte fel ha elindultam volna lefelé a
konyhába kicsit gyorsabban . A második szinten négy szoba állt tárva nyitva
hagyott ajtókkal. A folyosó keskeny,bíbor szőnyeggel fedett. Mindegyik szobába
benézetem. Semmi különös, két lakó szoba egy fürdő szoba és egy zeneszobának
tűnt. Az egész helyiség közepén állt egy zongora. Viszonylag régi darabnak
tűnt,már jócskán belepte a por. A szobát jobban megnéztem és találtam egy kicsi
lány cipőcskét,de csak az egyik párt. Felkaptam a földről, hogy vessek rá egy
pillantást ezt még nem lepte por.
-Nathen gyere le. –szólt anyu. Zsebre raktam a cipőt és
lefutottam. Néhány dobozomat amit elbírtam, becipeltem. Majd elköszöntünk a
költöztetőktől mikor már a dobozok nagy része a megfelelő helyen volt. Anyu és
én szorgalmasan elkezdtük kipakolni őket. A munka lassan haladt és halálra
untam magam. Az ágyakat hamar elkészítettük így hamar aludni mentünk. Nagyon
elfáradtam ezért korán elkapott az álom. Kicsit forgolódtam az éjszaka, furcsát
álmodtam. Aztán mikor már biztosra vettem hogy nem tudok majd vissza aludni
felkeltem. Már hajnalodott, néhány gyengéd napsugár már beszivárgott a szobába.
Bár én még mindig homályosan láttam.
Ekkor tűnt fel hogy az éjjeli szekrényemen lévő cipőcske eltűnt.
Pedig tisztára emlékeztem hogy oda raktam az éjjel. Érdekes. Egy hete éltünk abban a házban és
minden napra jutott némi furcsaság. Eltűntek ruhák,ételek,üdítők és játékok.
Ezért tervet eszeltünk ki anyuval hogy meglessük a tolvajt.
Az asztalra tettünk ki ételt és innivalót. Majd elbújtunk a spájzban és
vártunk. Majdnem elaludtam az ajtónak támasztva mikor elkezdődött az akció.
Kikukucskáltam a nyíláson, ekkor láttam meg a tolvajt. Egy
apró törékeny teremtés. Az egyik pólómat viselte és a pici cipőt amit a
beköltözésünk napján találtam. Kicsiny kezeit tördelte. Haja hosszú, barna
loknikban lógtak egészen a derekáig. Tekintete gyenge és fáradt volt. Nagyon
fiatal lehetett, kb hat évesnek nézett ki. Csupa csont és bőr,a ruhák lógtak
rajta. Anyunak elakadt a lélegzete mögöttem. Kinyitottam az ajtót és a lámpához
siettem. Felkattintottam mire a szeme elé kapta csöpp kezeit. Mikor végre ránk
nézett,bűntudatot láttam rajta és sírni kezdett.
A bőre
koszos,piszkos volt. Anyu is megvizsgálta, az arcán láttam hogy rettentően
meglepődött és nem tudja hogy mit kellene tennie. Közelebb léptem a lányhoz.
-Szia .
–lassan rám nézett, és kicsit lehajtotta a fejét.
-Szia. Hogy
hívnak?? Hogy kerülsz ide ?? Jól vagy ?? –kérdeztem aggódva.
-Shara
vagyok. A szüleim meghaltak egy balesetben néhány napja azóta itt vagyok.
-Jajj
pöttöm. – anyu letérdelt hozzá hogy a szemébe nézhessen. –Nem esett bajod ??
Megrázta a
fejét,és szipogni kezdett. Anyu eddig bírta átölelte a kislány pedig sírni
kezdett. Mire elálltak a könnyei elaludt. Felvittük a szobámba és lefektettük.
Anya vissza masírozott a konyhába és hívta a rendőrséget. Az érkezésükre már
Shara is magához tért. Pár órája ismertem csak de nehezen néztem végig ahogy
elviszik a rendőrök. Anya az éjszaka mellettem maradt. Félálomban lehettem
amikor zörgött a telefonja és kiment a szobából hogy felvegye. Hirtelen újra
ébren voltam. Az ajtóhoz osontam hogy hallgatózzak. A rendőrségről hívták.
Kiderült hogy Sharanak nincsenek élő rokonai így egy közeli árvaházba vitték.
Anyu érdeklődött felőle és szó volt valamiféle örökbefogadásról is .
Az ajtóm
egyszer csak kinyílt én pedig elhasaltam a szőnyegen. Lábak néztek velem farkas
szemet. Anyu már kicsit morcosabb kifejezést küldött felém. Mire elővettem a
legcukibb mosolyom. Nem hatott.
000
Egy év telt el azóta hogy utoljára láttam a kis Sharat. De ma
kopogtattak az ajtónkon és egy kedves nő állt ott mellette Shara tisztább és
kicsit idősebb másával. Előkészítettünk neki egy szobát. Szerencséjére nem én
rendeztem be. A korábbival ellentétben most boldog,várakozó mosoly ragyogott
pirospozsgás arcán. Bejöttek, három óra
múlva a nő egyedül távozott. Shara sokkal beszédesebb volt,áradt belőle a
szeretet,öröm és az ártatlanság.
Így történ hogy új házzal és egy új taggal bővült a mi kis
családunk. Shara és én azóta is jóban vagyunk 20 év elteltével is közel állunk
egymáshoz. És azóta hiszek abban hogy minden okkal történik.
