2016. február 4., csütörtök

Szívdobbanás: Támadó állás


Camille

Még mindig képtelen vagyok felfogni ,hogy a srác bezárt abba a tetves szertárba!!! Aztán meg csak úgy ott hagyott. Seggfej.
A gond csak annyi ,hogy még jó pár délutánt kell eltöltenem ezzel a  gyengeelméjűvel.
Lehet ,hogy ha kinyírnám és elásnám a kertben szívességet tennék a női nemnek.
Az esetek többségében nem vagyok haragtartó illetve bosszúálló típus ,de most sisteregtem mint a tükörtojás. 

Ha háborút akar tőlem megkapja. De ehhez szükségem lesz egy haditervre és egy bűntársra.
Az öltözőben megtalálom a mobilomat és lenyomok néhány gombot. Három rövid sípszó után Alice felveszi. 

-Hali csajszi. -csiripeli vidáman.
-Szia Alice. Benne vagy egy kis szívatásban??
-Na ná. Én mindig. Ki az áldozat?? -kérdi nem tehetek róla ,de pimasz vigyor telepszik az arcomra.
-Rendben. Fél óra múlva találkozzunk a kávézóban, ott mindent elmondok.
-Repülök. Akkor ott. -énekli, majd kinyomom a készüléket.
Ezzel kitört a harmadik világháború. A jelenlegi állás 1:1.

Daemon

Aaron haza vitt hozzájuk. Ott megszárítkoztam majd haza indultam. Aaron a pofámba nevetett amikor meglátta nedves ábrázatomat. Bár nem hibáztatom, rémesen festettem. Mint egy vízbe fúlt oroszlán.

Amikor behajtok az udvarba, lélekben már fel vagyok készülve egy kiadós lecseszésre. A hátsó ajtón megyek be, hátha megléphetek ,de bánatomra nem sikerül. Apám őszülő haja és szürke kosztümbe bújtatott teste fordul be a sarkon. Arcán komoly kifejezés ül. A füléhez szorított telefonból ítélve azt a következtetést vonom le ,hogy munkával van gond. 
Olyat teszek amit eddig még soha, legalábbis azóta nem amióta itt vagyok.

Lehuppanok a kanapéra és vizslatom amint idegesen köröz a lakásban.
-Nem hiszem el. Hogy lehet egy ember ennyire sötét. Mondja meg Robert-nek ,hogy ha ez még egyszer előfordul kirúgom.
Már értem kitől örököltem a beszélőkémet.
-Nem érdekelnek a kifogásai!!! Jelentéseket akarok az asztalomra holnap délig. Megértette??!!!?? -kiabál a vonal túlsó felén lévő akárkivel. -Helyes. -ezzel bontja a vonalat.
-Szia fiam. -néz rám. Kiveszi a nyakkendőt a nyakából és mellém telepszik.
-Szia. -mondom közönyösen miközben a fáradt üzletemberre nézek. Ha nem teszi azt amit tett, akkor most a példaképem lehetne. De jelenleg csupán sajnálni tudom. 

-Szeretem a munkám, csak stresszes. Majd egy nap megérted. -sóhajt.
-Nem leszek az utódod. -közlöm szárazon.
-Pedig remek lehetőség. Sokra vihetnéd..
-Pont mint te ??
-Igen. Mint én. -a combjára támaszkodik és a tenyerébe temeti az arcát.
-Igazán felfoghatnád ,hogy nem akarok olyan lenni ,mint te!!! -emelem fel a hangomat.
-Nem voltam jó apád... belátom...
-Hát ideje volt. -bunkó vagyok de teszek rá. Ezzel felállok és igyekszem eltűnni a szobából.
-Daemon. -megállok, de nem nézek rá. -Próbálkozom, vagyis próbálkozni fogok ,hogy jóvá tegyem amit tettem.... 

-Ezzel elkéstél.
-De változom. -ismeri be. -Tégy próbára. -nem mozdulok. -Csak próbáld meg. Kérlek.
-Ebbe talán nem halok bele. -ezzel ott hagyom. Eszembe jutnak az évek amikor alig volt mit ennünk anyával. Anya összeszedett valakit és terhes lett, én akkor még csak négyéves voltam. 
Majd megszülte a gyereket, de nem hozhatta haza a kórházból. A hapsia nem engedte. Mintha béranyának használta volna az a szemét. Vérzett érte a szívem és sajnáltam a kölyköt, még akkor is ha csak a féltestvérem volt. Ha ma a kezem közé kerülne az a rohadék fickó, gondolkodás nélkül kitépném a nyelvét a seggén keresztül. 

Az ez utáni életünk csak még rosszabb lett, azokat az éveket nem fogja elfelejtetni velem az apám holmi vacsora partival.
A szobámba lépve felkapok egy tiszta alsót és egy törülközőt. Az este hátralévő részét a zuhanyrózsa alatt akarom tölteni. A szobámból nyíló fürdőszobába megyek és újra jászom azt a jelenetet amikor a fekete macska szembe szállt velem. Eddig sikerült minden lányt a bűvköreimbe vonnom, nem vágom ,hogy nála ,hogy nem jött be.
Üdítően hatott ,hogy nem viseli el a szarakodásom.
Pontosan ezt a lányt kellene békén hagynom, de azt hiszem képtelen lennék rá.
Ritka egy szarházi vagyok.

Camille

Két nap telt el a medencés incidens óta. Alice szívesen segít nekem a Daemon ellenes hadműveletemben.
A terv első fázisa a figyelem elterelés. Ezt megoldja helyettem a tesi óra.
A kis neszesszeremmel belopózom a fiú öltözőbe. Alice addig a folyosón őrködik. Tegnap ügyesen kinyomoztam ,hogy melyik Daemon szekrénye. 

A zárkódját már nehezebb volt kideríteni, de megoldottam. Megkértem az egyik haveromat ,hogy figyelje ki. Ő pedig készségesen elmondta nekem.
Eltekergetem a lakatot és egy kattanás jelzi ,hogy sikerrel jártam. A szekrényben káosz uralkodik és akkor még finom voltam. 

Megtaláltam a törülközőjét. Gyerekek ma van a szerencse napom, a törcsije fekete volt. A vigyorom egyre szélesebb lett.
Előhúztam a táskámba rejtett tubust és telenyomtam a puha tárgyat fekete cipőpasztával.
Nesze neked revans. Alaposan beledörzsölöm a krémet majd elhagyom az öltözőt, mint aki jól végezte dolgát.
Több ezer wattos mosoly ragyog az arcomon. Alice is hasonló képen reagál.
A terv következő lépése az lett volna ,hogy lelépek, de ahhoz túl kíváncsi vagyok a reakciójára ,ha már ennyire kitettem magamért.

Daemon

A focimeccs elég agresszívre sikerült. Ezek aztán tudnak. De azért én sem vagyok kezdő és nem fogtam vissza magam.
Teljesen megizzadtam és másra sem vágytam, mint egy forró fürdőre. Mivel ez volt az utolsó órám ezért addig áztatom magam ameddig akarom. Na jó, még vár rám egy óra elzárás azzal a nőszeméllyel. Per pillanat semmi kedvem hozzá. Lehet ,hogy ellógom. 

Mikorra kiszállok a zuhany alól, már teljesen kiáztam, az öltöző pedig teljesen kiürült.
Egy kicsit vártam a gőzben, így a testem nagy része megszáradt. A szekrényemhez megyek és kotorászni kezdek benne. Valahová ide tettem azt a nyamvadt ruhadarabot.
Felkapom, de ekkor kopogást hallok az ajtón.

-Daemon, ma a könyvtárba osztottak be minket!! Oda gyere.
-Rendben Candy. -mondom pimasz mosollyal, holott tisztában vagyok vele ,hogy Camille a neve.
-A nevem Camille, te tapló. -a halkuló cipőkopogás azt jelzi ,hogy eltűnt. Helyes.
Szem forgatva megtörlöm az arcomat, nem is izgat ez a lány.
Az arcomat még mindig nedvesnek érzem amikor visszadobom a rongyot a szekrénybe.
Bassza meg.

A kezem csupa fekete és valami krém van rajta. Megszagolom. Ez a némber cipő boxot kent a törülközőmre.
Füstölnöm kellene az idegtől, de a legmeglepőbb dolgot teszem. Felnevetek. Mélyen, szívből. Nagyon régóta nem nevettem ilyen jót.
Az ötletére csillagos ötöst adok, pláne ha elképzelem ,hogy hogyan festhetek. Belépkedek a mosdóba és a tükörképemre meredek. Újra elkap a nevethetnék.
Nagyon kreatív. De kölcsön kenyér visszajár, nem de bár??
Gyorsan felöltözök, de ügyelek rá ,hogy a műve ne kenődjön el. Ismét megszorongatom a krémes rongyot és ott hagyom a szekrényemet.

Ahogy vártam, Camille ártatlan arccal vár rám az ajtó túloldalán. Mikor feltűnik neki a jelenlétem, képtelen visszafojtani a nevetést. Ami kirobban belőle.
-Nagyon kreatív. Elismerésem. -biccentek. -Daemon, ez a szín remekül áll. -vigyorog.
-Igazán ?? -kérdezem féloldalas mosolyt küldök felé.
-Aha.
-Megnézném neked hogy áll.- A nevetése eltűnik, a szemében kihívás csillan.
-Nem mered. -szól.
-Ó baby ,dehogy nem. -vicsorgok rá. Egy fél pillanatig egymásra meredünk ,majd elfordul és sprinteli kezd a folyosón. Több nem is kellett.
Szeretem a vadász-préda játékot, pláne ha én vagyok a vadász.
 
Utána vetem magam. Gyorsnak gyors ,de ez ide kevés. Egy szűk folyosón érem utol, elkapom a tarkóját. A fekete kenőcs rá is rákenődik.
Megtorpan, az ijedségét kihasználva megfordítom és háttal a falhoz préselem. A mellkasa az enyémnek feszül. Érzem az adrenalint a vérében, a szíve úgy ver ,mintha katapultálni akarna.
Ragacsos, fekete kezemmel megragadom az arcát és végig simítok rajta. Ahogy vártam, csupa fekete lesz.

Mozogni, tekergőzni kezd, hogy ne érjem el ,de hiába. A testemmel satuba fogtam.
-Daemon!!! -rivall rám. Hátrébb lépek és elégedetten mérem végig a prédámat. Tekintete az enyémbe fúródik. Eleinte szúrósan néz ,de aztán jó kedv csillan meg benne.
-Be látom ezt megérdemeltem.
-De még mennyire. -vigyorgok rá. Elindulunk a folyosón a könyvtár felé.
-Mikor fogod végre áhítattal mondani a nevemet?? -csipkelődöm.
-Nem vetemednék ilyesmire. Nem vagy az esetem. -a szívemhez kapom a kezem és úgy teszek ,mintha erősen megütött volna. Rám nevet. 

-Ezzel megsebeztél. -nyögöm ki.
-Nyilván nem vagy hozzászokva ahhoz ,hogy visszautasítanak.
-Eltaláltad. -ismerem be. Megvillantom elbűvölő egoista mosolyomat, miközben rákacsintok.
-Akkor ideje lenne. -emeli meg a szemöldökét. Na jó. A büszkeségem komoly ütést kapott. Ezt helyre kell állítanom.
-Fogadjunk. -vetem fel.
-Még is miben??
-Fogadok ,hogy egy hónap sem telik el és belém fogsz esni. -a mondatom hallatán felnevet.
-Esélytelen ,de benne vagyok. Mit nyerek vele??
-Ha te nyersz azt kérsz amit akarsz.
-Legyen. Ha én nyerek akkor nem szólsz hozzám többet. -jelenti ki.
Összehúzom a szemem, de ebből már nem hátrálhatok ki.
-Áll az alku. -nyújtom a kezem.
-És ha te nyersz?? -tudakolja.
-Akkor eltöltesz velem egy éjszakát. -elakad a szava, de nem hátrálmeg.  
-Rendben. -kezet rázunk. Ez egyesség eldőlt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Idegen érzés: Van amire születni kell

Hannah Meztelenül ébredek a hotelben, azután az eszméletlen éjszaka után. Mindenem fáj, de természetesen jó értelemeben. Nagyon is jó...