Szívdobbanás: Ha hinnél nekem

Camille

-Alice, nem akarok részletesebben beszámolni a dologról. -próbálom hárítani barátnőm intim kérdéseit.
-Naaaa, ne már!!! Legalább jó volt?? Élvezted? -hallom a hangján ,hogy izgatja a téma. Miután elmeséltem neki a történteket, neki csak a pikáns helyzet maradt meg.
-Istenem ......Alice....
-Bökd már ki!!
-Jó volt. Eszméletlen. De mindent elcsesztem. Én és a hülye, nagy szám.
-Elég nagy marhaságot csináltál ,de még helyre hozhatod.

-A tegnap este után nem tudom ,hogy akarom e. Virginiával volt, hamar túltette magát rajtam. Nagyon sokat jelenthettem neki, mondhatom. -motyogok gúnyosan a telefonba.

-Elkeseredés. -szól Alice és magam előtt látom ,hogy vállat von.
-De ez nem lehet kifogás. Elvette a szüzességem és talán még csak nem is sejti!!
-Az ,hogy lehet?? A pasik érzik az ilyesmit. Biztos ,hogy Daemon pasi ,ugye?? -hallom a kuncogását.

-Igen, határozottan pasi. -forgatom a szemem.
-Pfffuuu, ezt örömmel hallom. -nevet fel torokból. -Mond el neki.
-Persze. Elmondom neki. Figyelj Daemon az a helyzet ,hogy a múltkori eszeveszett együttlétünk közepette elvetted a szüzességem. Feltűnt?? -nevetek fel a saját előadásomon, ugyan úgy mint Alice.
-Jobb terv kell.

-Ötlet?? -ennyit sikerül kinyögnöm.
-Valami szexi kell a vacsorára. Hiszen este találkozol az apjával és Rose nénivel nem??
-Igen. -kezdem kapiskálni. Megpördülök és majdnem kiesik a kezemből a telefon.
Daemon áll az ajtóban, karba font kézzel, keresztezett lábakkal. A farmere mindent kiemel amit érdemes, a pólóját pedig nem is részletezem.

-Hogy kerülsz ide?? -meredek rá.
-Nyitva volt az ajtó. -közelebb lép és megáll a személyes teremben.
-Majd visszahívlak. -mondom Alicenek, miközben azon küzdök ,hogy ne álljon meg a szívem. Nem hagyhatom, hogy ilyen hatással legyen rám.

-Komolyan mondtad?? -az arcomat fürkészi.
-Mit is??
-Az együttlétünkkel kapcsolatos dolgokat?? Én voltam az első??
-Igen. -jelentem ki határozottan. A szemében elégedett szikra lobban.
-Nem tudtam. -szabadkozik.
-Nem fontos.
-Hazudsz. -lép hátrébb. A szemébe nézek.
-Miért vagy itt ??
-Beszélni akartam veled.
-Szerintem tegnap eleget beszélgettünk. -ismerem be.
-Szerintem nem volt elég. - közelebb lép. Érzem a tenyerét ahogy a nyakamra kulcsolja és magához húz. Lassan, gyengéden.
Nem támad le vár. Behozom a köztünk lévő távolságot. Ajkunk pedig összeforr. Viszonzom a csókját és a tegnapi kalandunk minden pillanata újra lepereg előttem.

Eltol magától, én csak pislogok nem értem.

-Fogalmad sincs ,hogy ez mennyire nehéz most nekem ,de szeretnék méltó lenni hozzád. Jobbat érdemelsz, mint a tegnap este. Mit szólsz egy tiszta laphoz??
-Tegnap miután közölted velem, nem is burkoltan ,hogy tetszem neked hallottam az akciódat Virginiával. Miért kéne bíznom benned??
-Nem hinnél nekem ,ha azt mondanám ,hogy nem én voltam igaz??

-Nem. Nem hinném el. -a mondatom hallatán nagyot sóhajt.
-Mindent jóvá teszek. Bízni fogsz bennem. Nem fogom feladni. -a szemében olyan elszántságot fedezek fel ,hogy megrémiszt. Nagyot nyelek.
Ő egyszerűen csak megfordul és kilép a szobából. Én meg ott álok, mint egy kövület. Ilyen lehet sokkot kapni.

Daemon

Valahogy megértem, azt hogy nem hisz nekem ,hiszen a valóság elég kusza mit ne mondjak.
Végig mérem magam az egész alakos tükörben. A hajam kicsit hullámos és nedves a korábbi fürdőtől, de nem igazán zavar. Egy fekete vászonnadrág és egy világos kék ing amit kitudok préselni magamból, ezt is csak azért ,hogy bebizonyítsam milyen udvarias gyerek vagyok.

Habár külön megkértek ,hogy fehér ingbe menjek. Sosem szerettem a szabályokat és egy elcseszett, pénzéhes némber miatt sem áll szándékomban változtatni ezen a szokásomon.

Sőt kifejezetten élvezni fogom. Nem vagyok a fia és soha nem is leszek az. Megfordult az is a fejemben ,hogy nem jelenek meg, de Alexnek szüksége van rám, nem fogom cserben hagyni.

Felkapom a zakóm és kinyitom az ajtót. Alex terpeszkedik a küszöbömmel szemben, arcát elönti a mosoly. Öltözékileg ő sem erőltette meg magát. Mindössze szürke inget és egy sötét koptatott farmert húzott magára. Nem csalódtam benne.

-Szörnyen festesz. -húzza el a száját miközben végigmér.
-Magadat látnád. -viszonozom a pillantását.
-Remélem nem öltöztem túl. -gúny bujkál a hangjában

-Ilyen szerkót vennék fel Rebecca temetésére. Mondjuk ha meglát akkor hamar szükségem lesz egy ilyen szerelésre.
-Szellemes.
-Kösz Kölyök. Na menjünk.

A vacsorát egy tárgyalóteremben tartották csak is a családi hangulat kedvéért. Inkább éreztem magam egy ravatalon ,mint egy családi vacsorán. Rebecca kitett magáért, még jó hogy szabad hozzáférése van apám hitelkártyájához. A lazacrózsaszín fodros ruha jobban mutatott volna egy kislányon aki úgy négy éves, mint sem egy teltkarcsú Gossip figurán akin több smink van mint Manhatten teljes női lakosságán együttvéve.

Nem lenne gond ha legalább szép lenne tőle, de ebben az esetben már a smink sem használ.
Cinikus lennék? Lehet. Bunkó? Lehet. De hazug biztos nem.
Cami velem szemben foglalt helyet és Rosesal beszélgetett. A haját laza fonat tartotta egyben, így omlottak a tincsek a vállára. Egy kis szemfestéket viselt semmi mást.
Szeretem ha egy lány természetes. Na és az a mosoly. Fehér térdig érő, testre simuló ruhát viselt. A szemem csak issza a látványát.

Az asztal szomszédom taszít rajtam egyet. 

-Tisztában vagy vele ,hogy nemi erőszakot követsz el a szemeddel ha tovább nézed?? - Alex szeméből süt ,hogy remekül szórakozik.
-Erőszaknak csak akkor számít ha ő nem akarja. -mosolygok vissza.
-Tehát megbeszéltétek??
-Azt nem mondtam.
-Ó.

-Ennyi?? Semmi epés megjegyzés vagy valami?? -kérdezem provokatívan.
-Aha. Semmi.
-Mert??
-Kiestem a formából. -összehúzott szemekkel meredek rá.
-Mi a baj??
-Sajnálom. Elcsesztem a dolgot köztetek.
Tarkón legyintem. A hirtelen mozdulattól meglepődik, úgy mered rám.
-Ezt nekem kell helyrehoznom. Nem tudom hinne e neked. Na meg ott van az önbecsülésem is. Majd megoldom. Valahogy.

-Szólj ha szükséged van rám. -a szeméből áradó komolyság nagyon meglepett. Nem ilyen tekintetet várnék egy 17 éves sráctól most sokkal érettebbnek tűnik.
Ekkor egy apró csengő jelzi a vacsora érkezését és pincérek lepik el a termet. Egy sápadt úriember teszi elém a tányért. A krumplipüré mellett valami salátát fedezek fel, a húst pedig csak nagyító alatt lehetett látni.

Apám felemeli a poharát és feláll elegáns szürke ing és vászonnadrág összeállításban.
-Alex, remélem jól érzed magad köztünk. Üdvözöllek a családban.
-Alexre. -emelem fel a poharam és felállok én is. Elégedett mosoly látszik apám arcán én pedig figyelem ahogy Alex is felemelkedik. Mindenki köszönti majd megszólal.
-Köszönöm ,hogy befogadtatok. Remélem méltó leszek ehhez a családhoz.

Felhorkanok, de nem keltek feltűnést. Leülünk és megkezdődik a vacsora, mindenki beszélgetni kezd engem kivéve. Én lapátolom magamba a krumplipürét és igyekszem a tekintetem távol tartani Camilletől.
-Daemon drága. -hallom Rebecca hallójárat karcoló hangját. Már csak ez hiányzott.
-Igen?? -kérdezem miután lenyelem a falatot és érdeklődő arccal fordulok a kíváncsi hárpia felé. Próbálom leplezni az undort, de nem hiszem ,hogy túlságosan jó munkát végzek. A hangom kissé túl nyájasnak hat.

-Mond el nekem kérlek ,hogy milyen terveid vannak a jövődet illetően?? -a kezeit összekulcsolja a szája előtt és a mutató ujjaival próbálja takarni a mosolyra húzódó ajkát ,de pocsékul leplezi mennyire jól mulat szorult helyzetemen. De nem hagyhatom ,hogy ez a némber nyerjen. Egy szépen ívelt mozdulattal leteszem a villámat a tányérom mellé és rá emelem a tekintetem.
-Már elég sokat töprengtem ezen, de konkrét terveim még nincsenek. -vonom meg a vállam, próbálom leplezni a bennem felgyülemlett feszültséget.
-Pedig ideje lenne. - szúrja oda. -Már elég felnőtt vagy ahhoz ,hogy a saját lábadra állj nem gondolod?

-Igen elég felnőtt vagyok, de még tanulok. De ne aggódj amint elvégzem az iskolát találok magamnak állást.
-Helyes. Hiszen nem várhatod el ,hogy apád tartson el. Nem de??-mégis hova akar kilyukadni? Felforr a vérem. Eddigi életem során az apám magasról szart a fejemre és ezt ez a nő is pontosan tudja. Én pedig ugyan így tettem rá magasról. Azonban a régi balhék miatt muszáj ,hogy valaki felügyelete alatt legyek még úgy fél évig.
-Ezt a kérdést magadnak még nem tetted fel?? -kérdezem annyi gúnnyal amennyi kitelik tőlem. Az arca elpirul a kis keze pedig ökölbe szorul a villája körül. Annyira jó ezt látni ,hogy farkas vigyor jelenik meg a képemen.  Elégedett vagyok. Általában ezt az érzést baj követi.

-Fiam. Válogasd meg a szavaidat a feleségemmel szemben. -tekintélyt parancsoló a hangja, de nem ijeszt meg, sőt inkább felingerel. Ezek után még ezt a némbert védi?? Eltolom a székemet, így az végig szánja a padlód. Felállok és ekkor veszem észre a beállt csöndet.
-Nem én vagyok az egyetlen akinek meg kell válogatnia a szavait .-ezzel Rebeccára meredek. Semmi sértést nem vágok a fejéhez pedig ezer számra cikáznak a fejemben.

-Daemon gyere vissza!! -szól utánam apám ,de én egyenesen kimegyek az ajtón és vissza sem nézek. Még hallom ahogy székek csikordulnak meg mögöttem. Tönkretettem a vacsorát. Megint elcsesztem mindent. Beleöklözök egyet a falba ami mellett elhaladok. 

Rebecca úgy állít be mint valami aranyifjút aki még életében nem dolgozott pedig sokkal többet dolgoztam ,mint ő eddigi szánalmas életében. 

Rettentően pocsék érzés amikor tenni akarsz, de megállapodtunk apámmal ,hogy amíg a felügyelete alatt vagyok addig suliba kell járnom.
Ezzel pedig az a nő is bizos tisztában van. Beletúrok a hajamba és megnyomom a lift gombját ami a tetőre visz. Távol ettől az egész szarságtól. 

Már majdnem becsukódik a lift amikor egy kéz és egy hozzá tartozó szőke fej jelenik meg az ajtóban. 

-Hé haver ne akarj itt hagyni ezekkel. -mondja majdhogynem leszídva. A helyzeti feszültség ellenére elmosolyodom. 

Beugrik mellém és vállon vereget. Szóval ilyen érzés ha testvére van az embernek. 

-Ne is törődj velük. -féloldalas mosolyt villant rám, és így rettentően emlékeztet valakire akit elég jól ismerek. 

Magamra.

Camille 

Daemon reggeli látogatása óta nem tudom ,hogy mit gondoljak. Na meg amit Virginiával kapcsolatban mondott. Szeretném elhinni ,hogy semmi köze nem volt a szobán belüli hangokhoz ,de nem megy. Hiszen az ő szobája volt. 

Aztán reggel beállít hozzám és meghallja amit Alicenek mondtam rólunk majd megcsókol és közli ,hogy elfogja érni, hogy újra bízzak benne. Majd otthagy. 

A vacsora alatt hozzám se szólt, de még csak rám se nézett. Szánalmas módon egész idő alatt csak azt vártam ,hogy felém pillantson, de semmi. Lehet meggondolta azt amit reggel mondott. 

Ebből a merengésből rázott fel a kialakult vita közte és az apja között. Az egészről Rebecca és a hülye kérdései tehetnek. 

Daemon két perce viharzott ki a teremből Alexxel a nyomában. Mindenki felállt az asztaltól. Most kisebb csapatokba verődve beszélgettek. Rose nénit éppen Rebecca fárasztotta valamivel, legalábbis ezt szűrtem le Rose unott "mindjárt véget vetek az életednek" tekintetéből. 

Már éppen egy mentő ötleten törném a fejem amikor egy kéz szorítja meg a vállamat. Hátra fodlrdulok és Daemon apját pillantom meg. Daemon idősebb kiadása, főleg a szemük. Esetükben szükségtelen lenne az apasági teszt, pláne amikor megereszt egy félmosolyt. 

-Sajnálom ezt a melodrámát. -szabadkozik kedvesen mosolyogva , de a szemén látni ,hogy rettentően fáradt, megviselt. Több évnyi szenvedés áll ezek mögött a szemek mögött.

-Gondolom sikerült megbarátkoznod a fiammal. 

-Így is lehet mondani. -csak ne akarja tudni, hogy mennyire. 

-Igen?? Ez mit jelent?? -kérdezi kíváncsian csillogó szemmel. Hát persze ,hogy tudni akarja. 

-Túlságosan. -rázom meg a fejem. Ezzel nem hazudok. 

-Értem. De a lemondó arckifejezésedből arra következtetek ,hogy csinált valamit amit nem kellett volna. 

-Mind a ketten hülyén viselkedtünk. Azt mondta igyekszik rendbehozni ,de azóta nem beszélt velem. Így én sem tudtam bocsánatot kérni. 

-Nehéz eset az biztos. -mondja és az arcomat fürkészi. A vesémbe lát?? 

-Nehéz eset. -csóválom meg a fejem, de kicsit elmosolyodok. -Meg önfejű, idegesítő, makacs és olykor-olykor bunkó is. 

Matthew elneveti magát majd mosolyogva fordul hozzám. 

-Szereted. 

-Nem, én... -motyogom lányos zavaromban. 

-Ez nem kérdés volt. -kacsint rám. Nagyot nyelek. 

-Daemon nem fog elengedni. 

-Ezt honnan ... 

-..tudom. Az apja vagyok, bár magának sem szívesen ismeri be , de én nem engednék el egy olyan lányt ,mint te. 

-Az anyját is elengedte nem ?? -mondom meggondolatlanul. 

-Nem csak rajtam múlt. Egy kapcsolathoz két ember kell, esetünkben egy idő után egy sem volt. Ha érted. 

-Nem akartam beleártani magam. Sajnálom. 

-Ugyan... Pont emiatt vagy különleges. -mosolyog rám majd hátat fordít ,hogy elinduljon. 

-Álljon ki mellette. -vetem oda, mire megtorpan és felém fordul. 

-Hogy?? 

-Mindig egyedül volt a világgal szemben, szüksége van támogatásra, hogy érezze ,hogy van családja. 

-De én támogatom ,hisz... 

-Pénzzel?? -kérdezem felvont szemöldökkel, a hallgatásából pedig tudom ,hogy igazam van. 

-Ez sok esetben nem elég. Apára van szüksége nem csak egy szponzorra. 

Mélyen beszívta a levegőt és lehajtotta a fejét, átgondolta a dolgokat amit mondtam. 

-Igazad lehet. Köszönöm. -felnéz és látom ,hogy könnyes a szeme ,de halványan mosolyog. Megköszörüli a torkát. 

-Nem akarok gyengének tűnni. -törli meg a szemét óvatosan. 

-Nem gyengének látlak, hanem egy apának akinek fontos a gyermeke. 

-Igazad van. -felém lép és megölel. Nem számítok mackós ölelésre miután felhívom a figyelmét ,hogy mit rontott el szülői teendőivel kapcsolatban. 

Miután elenged egyenesen az ajtóhoz megyek ,hogy megkeressem Daemont és bocsánatot kérjek tőle mindenért.