Szívdobbanás: 6 évvel késöbb...

Daemon

                Ennyi idióta nem lehet a világon, de most komolyan azt hittem a mai fiatalok körében már nem menő petárdákat dugni a postaládákba. Úgy tűnik tévedtem. A postaládánk egyszerűen megsemmisült, csupán egy égett karó maradt utána. De majd én megmutatom ezeknek a kis rohadékoknak.

Két nappal később

Éppen az asszonnyal mentem Emilyért a sulihoz, gyorsan beálltam a bolt elé.

-Sietek. – Cami gyors csókot ad és kiugrik a kocsiból. Már éppen nyúlnék, hogy bekapcsoljam a rádiót, amikor a látóterembe kerül egy rikító zöld sapka. Ezt bárhol felismerem, hiszen tegnap megint kinyírták a postaládánkat. Ez a sapka pedig ott volt a tetthelyen. A sapkához tartozott egy szőke fej. Az arcán nagyképű vigyor, mely eltorzul miközben rágózik.

                Leszáll a bicikliéről és a korlátnak támasztja. A ruhája összevissza áll rajta, a nadrágja letolva és keresztbe áll a fején a sapka. Fütyörészve sétál be a boltba. Úgy tűnik jó kedve van, ezen ideje változtatni. Kaján vigyor terjed szét a képemen jóleső érzést hagyva maga után.

                Egy határozott mozdulattal pattanok ki a kocsiból egy villáskulccsal a kezemben. Úgy tűnik szerencsém van mert nem nagyon voltak az utcán.

                Letérdelek és meglazítok minden  csavart amit csak tudok. Öt perc alatt végzek is és megcsodálom a remekművem. Nem látszik semmi, egyenlőre.

                Újra kis fiúnak érzem magam. Elégedetten szállok be a sofőr ülésre.  Ki várok, mint egy jó vadász, de semmi. Majd behuppan a hátsóülésre életem második nője.

-Szia Apu. – hajol előre és ad egy puszit az arcomra.

-Szia Szépségem. Milyen volt a napod ?? – kérdezem miközben figyelem őt a tükörből.

-Unalmas, nem kedvelem azt a hájas tehenet.

-A tanárnénid? – kérdezem úgy, hogy közben próbálom elrejteni a mosolyom. Aranyos gyerek, de van amiben túlságosan hasonlít rám.

-Igen. – mosolyog vissza. Ekkor Camille is beszáll a kocsiba.

-Azt hiszem mehetünk. – mondja miközben becsatolja magát.

-Még nem. –ingatom meg a fejem.

-De miért szívem ? – néz rám kérdőn.

Ekkor pedig végszóra kisétál a kis ge...genyláda. A mosolyom annál szélesebb minnél közelebb ér a bicikliéhez. A kis srác felpattan és tekerni próbál, de pedál leesik, a kormány összecsúszik. A meglepetéstől a tizenkét éves körüli gyerek pedig eltaknyol a földön. Kiterül. Az esés következtében azonban a kereket tartó csavar tovább lazult. Apró pattanásokkal halad el a kocsim előtt.

                Nevetni kezdek, de úgy, hogy a könnyem is kicsordul. A hahotámat Cami egy szúrós pillantással némítja el.

-Mi van ?? – kérdezem értetlenül.

-Ez a te műved volt? –förmed rám. Felemelem a kezem, próbálok mentegetőzni.

-Nincs közöm hozzá. – rázom meg a fejem. Ekkor azonban a szék mellé tett kulcs lecsúszik az ülésről és hangosat koppan a kocsi padlóján.

-Persze.

-Ugyan csak egy ártatlan tréfa akart lenni. – vonom meg a vállam.

-Ő csak egy kisfiú Daemon, te meg férfi vagy. Illene viselkedned.

-Annak a gyereknek meg kell tanulnia, hogy tisztelettel kell viselkednie az idősebb generációval. Nem szerencsés  felrobbantania a postaládánkat. Rá kellett ébresztenem, hogy vannak nála gonoszabb élőlények is ebben a világban.

-Értem. – bólogat Cam, de én tudom, hogy bolondnak néz.

-Azt gondolsz amit akarsz drágám, de ez akkor is bevált.

-És szerinted ezek után nem bánt postaládákat??

-Pontosan. Ez az elméletem.

-Hihetetlen vagy. – jelenti ki.

-Ezt kifejtenéd kérlek?

-Nos nap, mint nap milliárdos nagykutyákkal tárgyalsz akik nem éppen a jó modorukról híresek és egy kölyök kifog rajtad?

-Azt nem mondtam.

Másnap

Mikor hazaérek boldogan fedezem fel, hogy a szépséges postaládánk épségben van.

Beljebb megyek a házban és átölelem Camit aki éppen a kanapén ül és  valami csajos baromságot néz éppen.

-Hogy vagy szerelmem ? – lehuppanok mellé és átölelem. Mélyen megcsókolom egészen addig amíg fel nem nyög.

-Minden oké. Milo kicsit kifárasztott. Tiszta apja.

-Ezt örömmel hallom. Hol vannak a gyerekek??

-Milo a kertben van, ha jól tudom.

Lassan  felkelek és az ablakhoz sétálok.  A fiam a homokozóban játszik egy kis teherautóval. Kék-fehér csíkos póló van rajta. Annyira édes, csodálatos gyerek. 

                Már éppen elmerengtem azon, hogy milyen csodálatos családi életem van amikor meghallom, hogy egy kerékpár közeledik. A kis zöld sapkás jelenik meg egy baseball ütővel a kezében és hatalmasat üt a postaládára.

-Na ezt nem. – átrohanok a házon egyenesen ki az udvarra. Hallom ahogy Cami utána kiabál, de nem állok meg.

Beülök a kocsiba és kihajtok. Követem a fiút, viszont nem a gazdag negyedbe megy.  Ez elgondolkoztat. Talán mégsem az az elkényeztetett kis köcsög, mint amilyennek gondoltam. A gettó negyedben áll meg.  A negyednek ezen részében , minden négyzet centimétert lakókocsik borítanak. De nem a gyönyörű fajtából.

A kisfiú letámasztja a bicikliét az egyik mellé és a bejárat felé indul. Én leparkolok és a kocsim ablakain keresztül figyelem a történéseket. Ekkor kilép egy termetes fickó, rá kiállt a fiúra, aki erre a földet kezdi nézni. Nem tetszik ez nekem.

A fickó nem lehet idősebb nálam, szakadt pólót és pamutnadrágot visel. Az egyik kezében tart valamit, ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy sört. Közelebb sétál a fiúhoz, a sört pedig leteszi a földre. Majd megint a gyerekre mered, felemeli a kezét és megüti.  Háromszor, egymás után. Az utolsó ütéstől, a földre esik.

                A pasas nem akarja abbahagyni, a lábát emeli, hogy belerúgjon és meg is teszi. Ekkor vesztem el a türelmem és kipattanok a kocsiból. Kettőt lépek és már ott is vagyok, a fickót felkapom a gallérjánál fogva és a lakókocsi falához szorítom.

-Ne merj még egyszer kezet emelni rá. – kiabálom.

-Ki a szar maga? – kérdezi a fickó.

-Az aki most móresre tanít. – elengedem és behúzok neki egyet, de úgy, hogy elterül a földön.

-Azt hiszem ideje  lenne elbeszélgetnünk kölyök.

Egy órával később

Beültünk egy közeli vendéglőbe. Már rendeltem is.

-Ki vagy kölyök?

-Trey a nevem. Te?

-Daemon Agenta.

-Értem. Köszönöm, hogy segítettél.,

-Nem tesz semmit. Csak kérlek áruld el, hogy ki volt az a barom aki bántott.

-A bátyám.

-Miért nem ütöttél vissza?

-Nem lett volna értelme, sokkal erősebb nálam.

-De attól még megvédhetnéd magad. És mond csak miért eset neked?

-Nem tudtam neki sört hozni a boltból, mert nekem nem adták ki. Ezért esett nekem.

-Feljelenthetnéd. –vetem fel.

-Nem. – vágja rá határozottan.

-Miért?

-Mert ha elvennék tőle a felügyeleti jogot akkor árvaházba kerülnék és azt nem akarom.

-Értem. Most kérlek gyere velem.

-De hát hová? – kérdezi.

-Ma aludj nálunk. Van egy hatalmas vendég szobánk.

Néhány héttel később 

Nem szép szó a fenyegetés. Na jó, akkor megfenyegettem a nagy testvért, hogy ruházza rám a felügyeleti jogot és akkor nem jelentjük fel bántalmazásért. Sikerült rá vennem.

Szóval Trey már hivatalosan is Agenta. Ezt ünnepeljük ma.

-Köszönöm, hogy befogadtatok. –mondja Trey félénken az asztal másik feléről.

-Örülök, hogy itt vagy. – feleli Camille hatalmas mosollyal az arcán.

-Ahogy én is.

-Emily, merre vagy drágám. Vacsora van. – szól Cam.

-Anya egy bácsi áll az ajtóban. – Cami és én összenézünk, nem vártunk vendéget.

-Jövök életem.  – feleli Cam és elindul, én pedig a nyomában vagyok. Először Emilyre pillantok, majd feljebb emelem a tekintetem és meg pillantom Alexet az ajtóban.

Camille lélegzete elakad, akárcsak az enyém.  De mégis ő tér magához korábban. Közelebb lép és felpofozza Alexet. Onnan ahol állok, látom ahogy kicsordul a könnye.

-Van képed hat teljes év után idedugni a képed?? – förmed rá.

-Ezt megérdemeltem. –mondja Alex lehajtott fejjel, szomorúan.

-Ennél többet is Kölyök. – bár már nem nagyon illett rá ez a becenév hiszen kész férfi lett belőle.

-Jó újra itthon lenni. – mondja, ekkor veszem észre, hogy a keze az oldalához tapad.

-Mi történt Alex? – most már kezdek aggódni. Ő csak megrázza a fejét, a szemei fenn akadnak. Csak pillanatokkal az előtt sikerül elkapnom, hogy a földre esne. 

-Daemon, vérzik.